Belefáradtak
A holland kormány feladja a burka betiltását
Már nem támogatja a burka betiltását a holland belügyminiszter, mint ahogy a kettős állampolgárságot is engedélyezhetőnek tartja egy szerdai interjúja szerint.
2012.05.02 16:36MTILiesbeth Spies a De Volkskrant holland újság honlapján megjelent interjúban arról beszél, hogy a hágai parlamentben nincs meg a kettős állampolgárság tilalmának támogatása és ha ugyanez lesz a helyzet a burka betiltása ügyében, akkor "nem fogok érte könnyeket ejteni".
A kormány által januárban elfogadott törvényjavaslat általánosságban tiltotta volna meg az arc teljes eltakarását köztereken, közintézményekben, de elsősorban a muszlim nők által viselt, az egész arcukat is elfedő ruházat ellen irányult.
Spies most úgy nyilatkozott, hogy a "politikában néha erőszakot kell elkövetned saját álláspontodon". Januárban még "rendkívül nagy jelentőségűnek" nevezte a törvényjavaslatot, most azonban azt mondja, hogy sohasem lelkesedett érte.
A burka és a kettős állampolgárság megtiltása a jobbközép koalíciót kívülről támogató, szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) követelése volt. Mióta a párt vezetője, Geert Wilders bejelentette, hogy már nem áll a kormány mögött, a kereszténydemokrata párt (CDA) módszeresen tünteti el vagy módosítja a kényelmetlen témákat honlapján - írja egy másik holland újság, az NRC Handelsblad internetes kiadása.
A holland államtanács (a kormány tanácsadó szerve) egyébként szintén ellenezte a betiltást, amelyet a szabad vallásgyakorlás megsértésének tekint - de a kormány annak idején figyelmen kívül hagyta a véleményt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06