Korrupcióval gyanúsítják
Őrizetbe vették a volt mongol elnököt
Korrupció gyanújával őrizetbe vették Nambarín Enhbajar volt mongol államfőt, az ellenzéki Mongol Népi Forradalmi Párt (MNFP) jelenlegi elnökét.
2012.04.13 08:59MTIA híradások szerint a független korrupcióellenes ügynökség emberei csütörtök éjszaka megállították Enhbajar gépkocsiját, és megpróbálták őrizetbe venni a politikust, de testőrei szembeszálltak velük, a pártelnököt egy közeli házba vitték, és ott elbarikádozták magukat.
A reggeli órákban mintegy 300 rendőr és civil ruhás ügynök rohamozta meg az épületet. Legyűrték a politikus védelmezőit, Enhbajart pedig őrizetbe vették. Az ellenzéki vezető hívei összecsaptak a rendőrökkel, s azt állították, hogy az ügynökök azzal fenyegetőztek, tüzet nyitnak rájuk, ha nem hátrálnak. Sérelmezték, hogy a rendőrök az akcióval figyelmen kívül hagyták Enhbajar mentelmi jogát.
E. Amarbat, a korrupcióellenes ügynökség vezetője közölte a sajtóval, hogy Enhbajar ellen korrupció gyanújával folyik vizsgálat, de ő egyszer sem jelent meg a kihallgatáson, ezért a bíróság engedélyezte az őrizetbe vételét. Amarbat nem mondta el, hogy konkrétan mivel gyanúsítják a politikust.
Enhbajar 2005-től 2009-ig volt Mongólia államfője, s ő az egyetlen az országban, aki korábban miniszterelnöki és házelnöki tisztséget is betöltött.
Kapcsolódó írások:
- Megbízhatónak bizonyultak a rend- és vagyonvédelmi szervek dolgozói
- "Vaffanculo!" - Dagad a korrupciós botrány Olaszországban
- Koszovó - Korrupciós ügybe keveredett a korrupcióellenes ügyész
- Ennyi észt: lecsukják az öt korrupt tisztségviselőt
- Fidesz: bevallotta korruptságát az MSZP
- Fidesz: bukott és korrupt politikusok a Kossuth téren
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06