A politikusok eltérően értelmezik az okokat
Szmolenszki katasztrófa: nem ment a közös emlékezés
Külön-külön emlékeztek a Szmolenszk közelében két éve lezuhant lengyel kormánygép katasztrófájának áldozataira Lengyelországban: a varsói katonai temetőben megrendezett hivatalos ünnepségeken a kormány és a hozzátartozók képviselői jelentek meg, majd az államfővel közösen szentmisén vettek részt, míg a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt
2012.04.10 15:21MTIA különállás oka, hogy a PiS a kormánykoalíciótól eltérően értelmezi a szmolenszki katasztrófa okait és a felelősség megoszlását.
A parlamentben megkoszorúzták a katasztrófában életüket vesztő képviselőknek szentelt emléktáblát és virágcsokrokat helyeztek az elhunyt kollégák ülőhelyeire.
A jobboldali ellenzék és a szimpatizánsok által szervezett megemlékezés a havi rendszerességgel tartott gyászmisével kezdődött Varsó központjában. A mise után Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke harangzúgás közepette az elnöki palota elé vonult. Az ünnepség koszorúzással és az áldozatok névsorának felolvasásával folytatódott. A résztvevők fakeresztet állítottak fel a helyszínen, ahol a lengyel zászlók mellett magyar zászló is látható volt.
A szervezők egész nap ünnepi koncertekkel, filmvetítésekkel emlékeztetnek a történtekre. Az ország több városában is fejet hajtottak az áldozatok emléke előtt.
A megemlékezésekre az adott alkalmat, hogy két évvel ezelőtt, április 10-én a nyugat-oroszországi Szmolenszk közelében lezuhant egy magas rangú lengyel személyeket, köztük az államfőt szállító különgép. A katasztrófában a gépen utazó mind a 96 személy életét vesztette, köztük a lengyel hadifoglyok és civilek kivégzésének 70. évfordulóján az oroszországi Katinyban (Katyn) szervezett megemlékezésekre hivatalos delegáció tagjai: Lech Kaczynski államfő és felesége, katonai és egyházi vezetők, ismert közéleti személyiségek.
A katasztrófa éles politikai vitákat váltott ki és megosztotta a lengyel társadalmat, annak ellenére, hogy az akkori legnagyobb politikai formációk mindegyikét képviselték notabilitások. A hozzátartozók egy része elhatárolódott a nyilvános gyászolástól, a PiS saját vizsgálatokat kezdeményezett és nemzetközi vizsgálatot sürget az ügyben. Szakértői szerint több jel is arra utal, hogy a repülőgép merénylet következtében zuhant le.
Kapcsolódó írások:
- J. elvtárs szerint az oroszok is felelősek a szmolenszki katasztrófáért
- Lengyelország: sorozatos lemondások a szmolenszki katasztrófa után
- Szmolenszki katasztrófa: nem hiszik a lengyelek
- Szmolenszki légikatasztrófa: ki a felelős?
- Varsóban nem akarnak emlékművet a szmolenszki katasztrófa áldozatainak
- A szmolenszki katasztrófa helyszínének körbekerítését kérték a hozzátartozók
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06