Afganisztán
Kilenc halottja van egy pokolgépes merényletnek
Kilenc ember - nyolc afgán és a nemzetközi biztonsági erő (ISAF) egy katonája - meghalt egy házilag készített pokolgép robbanásában a tálib ellenállás bástyájának tekintett dél-afganisztáni Kandahár tartományban - közölte vasárnap a helyi kormányzó.
2012.03.25 11:15MTIA helyi rendőrség négy tagja, három országos szintű rendőrtiszt, egy tolmács és egy ISAF-katona vesztette életét szombat este, miután a szerkezet felrobbant egy gyalogos járőr mellett - mondta Sah Mohammad, Argandab körzet kormányzója.
Az ISAF még a helyi vezető előtt elismerte, hogy pokolgépes támadásban meghalt egy katonája szombaton az ország déli részén, de nemzetiségét - szokás szerint - nem közölte. Azt sem tette egyértelművé, hogy az illető ugyanannak a merényletnek lett-e az áldozata, mint a nyolc afgán, de egy nyugati forrás később megerősítette, hogy egyazon robbanás ölte meg mind a kilencüket.
A hatalomból 2001 végén elűzött tálibok főként az afgán rendfenntartó erőket veszik célba, amelyek a tervek szerint az egész országban átveszik majd a biztonsági feladatokat 2014 végére, amikorra - szintén a tervek szerint - a nemzetközi erők utolsó harci egységei is távoznak Afganisztánból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06