1978-ban gyilkolták meg Aldo Moro-t
Halálos ítélet, kalapács alatt: elárverezik az olasz terroristák dokumentumait
Vita kíséri Olaszországban a Vörös Brigádok egykori olasz terrorista szervezet dokumentumainak árverésre bocsátását, a vételre kínált iratok között van az 1978-ban meggyilkolt Aldo Moro kereszténydemokrata politikus halálos ítéletét bejelentő közlemény is.
2012.03.20 11:46MTIEzerötszáz euró a kikiáltási ára a Vörös Brigádok ötágú csillagával lebélyegzett és írógéppel sűrűn írt A4-es papírlapnak, amelyen 1978 májusában a terrorista szervezet nyilvánosságra hozta Moro kivégzését.
"A proletár mozgalom befejezte a fogoly Aldo Moro kihallgatását..." - fogalmaz az Olaszországban közismert dokumentum, amelyet a Vörös Brigádok további tizenhat közleményével és röpiratával az írásos történelmi emlékekkel a milánói Bolaffi aukciós ház március 27-én bocsát árverésre.
A cég illetékese az olasz sajtónak elmondta, hogy a dokumentumokat magángyűjtőtől kapták. A Vörös Brigádok szélsőbaloldali szervezet propaganda röpiratai közismertek, a 70-es években az összes olasz gyárban, pártházban megtalálhatók voltak. Másképpen vélekednek a terrorista szervezet áldozatainak családtagjai,akik az árverés leállítását követelik.
"Nevetséges történelmi értékről beszélni. A lényeget elfelejtve ismét a terroristák győznek az áldozatok felett" - hangsúlyozta Giovanni Berardi, akinek rendőr édesapját a Vörös Brigádok tagjai ölték meg.
Az 1970-től a nyolcvanas évek végéig aktív Vörös Brigádok a leghosszabb ideig működő olasz fegyveres csoportnak számít. Aldo Morót 1978. március 16-án rabolták el, holttestét május 9-én találták meg Róma külvárosában egy Renault 4 típusú gépkocsi csomagtartójában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06