A nyár derekáig megszülethet az ítélet

Öt évet is kaphat Berlusconi vesztegetésért

Ötéves börtönbüntetés kért Silvio Berlusconira egy milánói ügyész szerdán a volt kormányfő vesztegetési ügyében, amelyben várhatóan a nyár derekáig megszülethet az ítélet.

2012.02.15 12:49MTI

A vád szerint David Mills brit ügyvéd 600 ezer dollár fejében 1996-ban hamis tanúvallomást tett két olaszországi perben, amelyekben Berlusconit korrupcióval vádolták. Az első eljárásban, az All Iberian névvel ismert perben azzal vádolták Berlusconit, hogy ezen az offshore-cégen keresztül törvénytelenül finanszírozta a Bettino Craxi vezette szocialista pártot. A másik perben Berlusconit a pénzügyőrség megvesztegetésével vádolták. Bizonyítékok hiányában, illetve Mills vallomásával mindkét per eredménytelenül zárult. A kudarchoz az is hozzájárult, hogy az ítélet idején már a miniszterelnöki székben ülő Berlusconi a büntető törvénykönyv módosításával enyhítette az adócsalás büntetőjogi következményeit.
   
Millst hamis tanúzásért 2010-ben elítélték, de az olasz semmítőszék az ítéletet elévülés miatt hatályon kívül helyezte. A most zajló Berlusconi-perben ismét meghallgatott brit ügyvéd azt hangoztatta, hogy a pénz nem Berlusconitól érkezett. A 600 ezer dollárt állítása szerint egy nápolyi örökségi ügyben kapta. A Londonból videón keresztül nyilatkozó Mills a meghallgatás során kétszer rosszul lett, és megszakította vallomását.
   
Fabio De Pasquale szerdai vádbeszédében egyértelműen az exkormányfő bűnösségét hangoztatta, azt állítva, hogy annak idején a védelem bizonyítékok hamisításával - különböző leveleket gyártott, illetve írt át - próbálkozott, ezért végződött kudarccal két korábbi eljárás. Az ügyész szerint Mills kétségtelenül azért tett hamis vallomást, hogy megvédje Berlusconit.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.