Megtartható a népszavazás
Eltörölhetik a kötelező katonai szolgálatot Svájcban
Sikerült összegyűjtenie a szükséges számú aláírást egy svájci csoportnak ahhoz, hogy népszavazást írjanak ki az alpesi országban a kötelező katonai szolgálat eltörléséről.
2012.02.02 19:45MTIA szövetségi kormány csütörtökön közölte, hogy a Hadsereg Nélküli Svájcért (GSoA) elnevezésű csoport 106 995 érvényes aláírást gyűjtött össze másfél év alatt. A népszavazás kiírásához legkevesebb 100 ezer aláírásra van szükség.
Egy XIX. századi törvény értelmében Svájcban minden egészséges férfi állampolgárnak 19 és 34 éves kora között kötelező katonai szolgálatot kell teljesítenie. Ez legfeljebb 21 hetes alapkiképzést, majd évente néhány hét további gyakorlatot jelent.
1989-ben a svájciak kétharmada támogatta a kötelező katonai szolgálat fenntartását. A GSoA reményei szerint a népszavazást hozzávetőleg egy év múlva rendezhetik meg.
A semleges Svájc ugyan 1815 óta nem háborúzott, de Európa egyik legnagyobb hadseregét tudhatja magáénak. A nyolcmilliós országnak kétszázezres hadserege van, de a haderőreform keretében évek óta folyik a fegyverzet és létszám tervszerű csökkentése. 2015-ig a jelenlegi létszámot 96 ezer főre akarják mérsékelni.
Kapcsolódó írások:
- 299 forintig esett az euró
- A balhés nej miatt mondott le a svájci jegybankelnök
- Lemondott a svájci jegybankelnök - még most is erősödik a frank
- Piszkos pénzügyek: balhés bankárok miatt szigorít rá a pénzügyekre Svájc
- Soccer wars: már nem fenyegeti a FIFA Svájcot
- Borzasztó hegyomlás Svájcban: négymillió köbméter kő mozdult meg
- Svájcban még a háborúról is népszavaznának
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06