Előre hozott választásokat szorgalmaznak
Szíria - Az Arab Liga az ENSZ-hez fordult tervével
Az Arab Liga az ENSZ támogatását kéri a szíriai helyzet rendezésére kidolgozott új tervéhez, amelyben felszólítja Bassár el-Aszad szíriai elnököt, hogy adja át hatalmát alelnökének egy nemzeti egységkormány felállításának céljából, majd tartsanak előre hozott parlamenti és elnökválasztást.
2012.01.23 07:30MTIA pánarab szervezet tagállamainak külügyminiszterei vasárnap kairói ülésükön hagyták jóvá az új rendezési tervet, s döntöttek arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztik jóváhagyásra minden kezdeményezésüket. Nabíl al-Arabi, az Arab Liga főtitkára azzal magyarázta a világszervezet bevonását, hogy nagyobb súlyt akarnak adni a szíriai válság megoldását célzó javaslataiknak.
Az arab diplomáciai vezetők döntöttek arról is, hogy további egy hónappal meghosszabbítják a Szíriába küldött megfigyelői misszió eredetileg egy hónapban meghatározott mandátumát, amely technikailag múlt héten csütörtökön járt le. Amellett, hogy folyamatosan kemény bírálatok érték a megfigyelők tevékenységét, a misszió folytatásának célszerűsége is éles vitákat és mély nézeteltéréseket váltott ki, amit jól tükröz, hogy Szaúd-Arábia vasárnap bejelentette, visszavonja megfigyelőit, mert a szíriai kormány - bár elfogadta - nem tartotta tiszteletben az Arab Ligának az erőszak leállítását előirányzó decemberi tervét sem.
A miniszterek megbízták az Arab Liga főtitkárát, hogy nevezzen ki egy különmegbízottat a szíriai helyzet alakulásának nyomon követésére. Emellett ismét követelték a szíriai vezetéstől, hogy engedjen szabadon minden politikai foglyot, vonja ki a hadsereget a városokból, biztosítsa a megfigyelők és az újságírók szabad mozgását, valamint engedélyezze a békés tüntetéseket.
Hamad bin Dzsászim bin Dzsábir ász-Száni sejk, Katar külügyminisztere a tanácskozás után tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy az új rendezési terv a szíriai rendszer békés úton történő leváltását célozza, hasonlóan a jemeni példához, amely szerinte lehetővé tette Ali Abdalláh Száleh jemeni elnök távozását a hatalom éléről.
Értelmezése szerint az ENSZ elé terjesztendő béketerv értelmében a hatalom és az ellenzék részvételével két hónapon belül nemzeti egységkormányt kell alakítani, s ennek élén egy konszenzussal elfogadott vezető állna. Az egységkormánynak, amelynek célja a demokratikus és pluralista rendszer felállítása lenne, helyre kell állítania a biztonságot, valamint át kell alakítania a biztonsági szolgálatokat. Aszad elnöknek két héten belül át kell adnia jogköreit az alelnöknek, akinek együtt kell működnie a nemzeti egységkormánnyal és segítenie kell feladatainak ellátásában. A nemzeti egységkormánynak fel kell állítania egy bizottságot, amely kidolgozza az új alkotmányt. Hat hónapon belül el kell fogadni az új választási törvényt, s azt követően ki kell írni az elnökválasztást, majd az alkotmányról szóló népszavazást, végül pedig a parlamenti választást. Ezenkívül létre kell hozni egy független szervezetet, amely kivizsgálná a visszaéléseket és igazságot szolgáltatna az érintett állampolgároknak.
Burhan Galjún, az ellenzék többségét tömörítő Szíriai Nemzeti Tanács vezetője üdvözölte az új tervet, de leszögezte, hogy addig nem tárgyalnak a rendszer képviselőivel, amíg Aszad elnök le nem mond.
Elutasította Damaszkusz az Arab Liga új rendezési tervét
"Szíria elutasítja az ellene hozott döntéseket, amelyek kívül esnek az arab munkaterven, és úgy véli, hogy megsértik nemzeti szuverenitását, és nyilvánvaló beavatkozást jelentenek belügyeibe" - jelentette ki egy szíriai kormányzati tisztviselő, akit az állami televízió idézett híradásában.
Az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei vasárnapi kairói ülésükön fogadták el a szíriai helyzet rendezésére kidolgozott új tervet, amelyben felszólították Bassár el-Aszad szíriai elnököt, hogy adja át hatalmát alelnökének egy nemzeti egységkormány felállításának céljából, majd tartsanak előre hozott parlamenti és elnökválasztást. A miniszterek döntöttek arról is, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztik jóváhagyásra minden kezdeményezésüket.
Damaszkusz szerint egy ilyen döntés az Arab Liga alapokmányának megsértését jelenti.
"Az Arab Liga miniszteri tanácsának inkább vállalnia kellett volna a felelősséget, leállítva a terroristák pénzelését és fegyverekkel való ellátását" - mondta a tisztségviselő, hangsúlyozva, hogy a külügyminiszterek döntései "nem akadályozzák meg Szíriát reformpolitikájának folytatásában, valamint abban, hogy szavatolja a biztonságot és a stabilitást a népnek".
Burhan Galjún, az ellenzék többségét tömörítő Szíriai Nemzeti Tanács vezetője üdvözölte az új tervet, de leszögezte, hogy addig nem tárgyalnak a rendszer képviselőivel, amíg Aszad elnök le nem mond.
Egy másik ellenzéki csoport, a Helyi Egyeztető Bizottságok (LCC) közölte: az Arab Liga tervezete nem felel meg a szíriaiak várakozásának, "csak újabb haladékot ad a rezsimnek, hogy folytassa az elnyomást". Az LCC szerint az Arab Ligának ezúttal sem sikerült megfelelő megoldást találnia, mert az Aszad-rezsim az új terv mögé bújva leverheti a felkelést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06