Netanjahuval tárgyalt a külügyminiszter
Izrael és India szorosan együttműködik a terrorizmus ellen
Az izraeli miniszterelnöki hivatal szerint az indiai külügyminiszter fokozná az együttműködést Izraellel a terrorizmus ellen folytatott harcban.
2012.01.10 19:46MTISzomanahalli Mallaiah Krisna kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Jeruzsálembe, ahol kedden többek között Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel tárgyalt. Az indiai külügyi tárca vezetője a kétoldalú találkozó fő céljának egy olyan közös stratégia kidolgozását nevezte, amely a mindkét országot rendszeresen sújtó terrorcselekmények megfékezését szolgálja. Krisna ezenkívül a két állam közötti szabadkereskedelem előmozdítását is fontos feladatként jelölte meg. Az indiai miniszter arról is szólt, hogy hazája már rengeteget profitált az izraeli mezőgazdaságból, tudományból és technológiából azóta, hogy két évtizeddel ezelőtt a két ország diplomáciai kapcsolatot létesített egymással.
Krisna Simon Peresz izraeli államfővel még hétfőn folytatott megbeszélést. Peresz hangsúlyozta: országa nagy érdeklődéssel figyeli a "világ legnagyobb demokráciáját", amely úgy próbálja legyőzni a szegénységet, hogy közben megőrzi szabadságát. Az izraeli elnök a találkozón támogatásáról biztosította Indiát abban a törekvésében, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjává váljon. "Szeretném, ha India a Biztonsági Tanács állandó tagja lenne" - hangsúlyozta Peresz.
Krisna jeruzsálemi vizitje azért is bír nagy jelentőséggel, mert indiai külügyminiszter több mint egy évtizede nem járt hivatalos látogatáson a zsidó államban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06