Eddig az elnöki adminisztrációt vezette
Putyin embere az új orosz parlament elnöke
Az elnöki adminisztráció eddigi vezetőjét, a Vlagyimir Putyin kormányfőhöz is közel álló Szergej Nariskint választotta házelnökké szerdai alakuló ülésén az új összetételű orosz duma (alsóház).
2011.12.21 15:59MTINariskin jelölését a képviselőház 238 tagja támogatta, éppen annyi, ahány főt a december 4-i választásokon a hatalmát megőrző, de jelentősen meggyengült Egységes Oroszország Párt (JeR) frakciója számlál. Bár a másik három parlamenti párt összetartott, jelöltjeik egyenként kevéssel 200 fölötti szavazatot kaptak csak a 450 tagú törvényhozásban.
Az 57 éves új házelnök a megválasztása előtt mondott beszédében kiemelte, hogy az Egységes Oroszország mostani többsége "nem jelent monopóliumot", s "a jelenlegi állami duma összetételében lényegesen különbözik" az előzőtől.
A Putyin vezette JeR, amelynek választási listavezetője Dmitrij Medvegyev államfő volt, a voksok mintegy 49 százalékát szerezte meg a csalásokkal kísért december elejei szavazáson, ami sokkal gyengébb 2007-es választási eredményénél. Akkor 315 mandátumra tett szert, ami lehetővé tette, hogy a többi párt beleegyezése nélkül is módosíthassa az alkotmányt. Mostani eredménye azonban még így is a mandátumok többséget biztosítja számára a parlamentben.
A keddi napig Medvegyev elnök hivatalát vezető Nariskin kijelentette: "Párbeszédünk formája különbözni fog az előző időszakétól." "Határozott meggyőződésem, hogy a parlament a megfelelő hely a legkomolyabb és legkonkrétabb vitákra."
A politikus arról is biztosította képviselőtársait, mindent megtesz annak érdekében, hogy megteremtse a feltételeket "a törvényjavaslatok lehető legalaposabb kidolgozásához", s "hogy elegendő idő legyen a törvényi szabályozást igénylő problémák tanulmányozására".
Szavai éles kontrasztot mutatnak elődjének, Borisz Grizlovnak a hozzáállásával, akit az ellenzék keményen bírált, amikor egy ízben a dumában kijelentette, hogy "ez itt nem a politikai viták helye".
Vlagyimir Zsirinovszkij, a nacionalista irányultságú, kisebbségi Liberális Demokrata Párt örökké szenvedélyes hangot használó vezetője, a maga részéről arról beszélt, hogy az elmúlt hetek utcai tüntetései remélhetően lecsillapodnak majd, ha az emberek látják, hogy gondjaikat megvitatják és kezelik az általuk megválasztott képviselők.
A duma szerdai alakuló ülése előtt mindazonáltal a rendőrség feloszlatott egy kisebb tüntető csoportot és előállított tucatnyi tiltakozót. Néhányan közülük azt a jelszót viselték ruhájukon, hogy "Mi nem rád szavaztunk", s mellette az Egységes Oroszországot jelképező medve volt látható.
A december 4-i parlamenti választások másnapján több ezer ember tüntetett Moszkvában az ellenzéki megfigyelők által tapasztalt csalások ellen, az öt nappal későbbi tüntetésen pedig már tízezrek vettek részt, s az ország több mint hatvan városában voltak kisebb, néhány száz fős tiltakozások.
Az ellenzék, amely a választások érvénytelenítését követeli, december 24-re újabb tüntetést szervez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06