Világszerte csökken a fertőzések száma
Egyre több az AIDS-es Kelet-Európában
Az AIDS-világnap (december 1.) alkalmából Genfben közzétett friss statisztikai adatokból kiderül: miközben világszerte csökkenőben van az új AIDS-fertőzések száma, Kelet-Európában gyors ütemű emelkedés tapasztalható.
2011.11.30 18:25MTIAz Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint tavaly 1,5 millió HIV-pozitív (azaz vírushordozó) személyt tartottak nyilván Kelet-Európában és Közép-Ázsiában. Ez a szám több, mint háromszorosa a 2001-ben kimutatott adatnak. Ugyanakkor a világ többi régiójában 15 százalékkal 2,7 millióra csökkent
a frissen fertőzöttek száma ugyanezen az időszakon belül. Gottfried Hirnschal, a WHO illetékes igazgatója szerint "valós esély nyílt arra, hogy megfékezzük ezt a járványt".
A betegség mindazonáltal ma is komoly veszélyt jelent, mint azt Kelet-Európa mutatja. Az orosz AIDS-központ attól tart, hogy a hatalmas országban a HIV-fertőzöttek száma a jelenleg becsült egymillióról öt éven belül akár hárommillióra emelkedhet. Ebben szerepük van az elégtelen anyagi forrásoknak is. Az idei évre ígért 600 millió rubelből (14,3 millió euró) eddig mindössze százmilliót költött az illetékes tárca prevenciós programokra - panaszkodott a központot vezető Vagyim Pokrovszkij az Interfax hírügynökségnek. Különösen veszélyeztetettnek számítanak a 25-35 év közöttiek. E korosztályon belül minden 50. férfi magában hordozza a halálos vírust.
Európán kívül változatlanul Afrika képezi az AIDS-járvány súlypontját. A világszerte regisztrált 34 millió HIV-pozitív személy közül 22,9 millió él a fekete földrészen. Tíz friss fertőzött közül hét szintén Afrikában található. A legtöbb AIDS-beteget a Dél-afrikai Köztársaságban tartják nyilván: 5,6 milliót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06