Szankciók
Iránt nagyon keményen bénítják majd
Washington újabb szankciókat vezetne be Irán ellen, de olajiparát nem sújtaná.
2011.11.09 08:48MTINem kizárt, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat foganatosít Irán, kiváltképpen kereskedelmi bankjai és vezető vállalatai ellen a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legutóbbi jelentése után, de nem valószínű, hogy a kétoldalú büntetőintézkedések kiterjednek majd a perzsa állam olaj- vagy gáziparára, illetve központi bankjára - közölte kedden egy névtelenül nyilatkozó washingtoni illetékes.
Azt mondta, hogy a kétoldalú szankciók kiterjesztéséről lehet szó, s Oroszország, illetve Kína ellenkezése miatt kevés az esély arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb határozatban büntesse Iránt.
Hírügynökségi beszámolók szerint a NAÜ legújabb jelentésében megállapította, hogy Irán olyan kutatásokat és kísérleteket is végzett titokban, amelyek egyetlen célja az atomfegyver kifejlesztése lehet. Teherán e tevékenysége 2003 végéig strukturált program keretében zajlott, és bizonyos része ma is folyhat. Ebben a tevékenységben Irán "titkos nukleáris hálózat" segítségét élvezte, amelytől adatokat, dokumentációt vásárolt - áll a NAÜ jelentésében.
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter korábban azt mondta, hogy a nemzetközi közösségnek "nagyon kemény és bénító" szankciókkal kell majd sújtania Teheránt a NAÜ jelentése után. Úgy fogalmazott, hogy a büntetőintézkedéseknek az iráni központi bankot és az olajexportot kell érintenie, s "ha az Egyesült Államok nem tesz lépéseket ilyen szigorú szankciók bevezetése érdekében, akkor az azt fogja jelenteni, hogy a Nyugat és az amerikaiak megbékélnek Irán atomhatalmi státusával".