Egyszínű, egypárti
Fico és Mi: akár maga is kormányt alakíthat a Smer
Robert Fico, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke akár egyszínű, egypárti kormányt is alakíthat Szlovákiában az előre hozott választások után - derült ki egy felmérésből, amelynek eredményét a Plus jeden den című pozsonyi napilap tette közzé hétfőn.
2011.10.17 11:16MTIA Polis Slovakia közvélemény-kutató intézetnek a lap megrendelésére készült hét végi országos telefonos felmérése alapján a Smer megkapná a szavazatok 45,5 százalékát, ami 83 mandátumot eredményezne. A 150 tagú pozsonyi parlamentben ez szolid többséget jelent.
A második helyen a jelenlegi kormánykoalíció részét képező Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) végezne 14,3 százalékkal, ami 26 képviselői mandátumot jelent. A harmadik helyen a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) van 8,8 százalékkal és 16 képviselővel. Bekerülne a parlamentbe a két további mai kormánypárt is. A liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) támogatottsága 8,3 százalékos, ami Richard Sulík pártjának 15 parlamenti mandátumot hozna. A Bugár Béla vezette Híd magyar-szlovák párt a megkérdezettek 5,3 százalékának a bizalmát élvezi, ami 10 képviselői bársonyszékre lenne elegendő. A jelenleg parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártja (MKP) az előre hozott választáson a mostani felmérés szerint 4 százalékot szerezne, ami nem lenne elegendő az ötszázalékos parlamenti küszöb átlépéséhez. A választási részvétel 62 százalék lenne.
A felmérés szerint nagy a bizonytalanság a választók körében, mert csak 40 százalék állította, hogy már tudja, kire fog szavazni. Szlovákiában jövő év március 10-én tartanak előre hozott választást. Erre azért van szükség, mert az Iveta Radicová vezette kabinet kedden elbukott a parlamentben az euróövezeti mentőalapról szóló, bizalmi szavazással összekötött szavazáson.
Ivan Gasparovic államfő hétfőn délután fogadja a hat parlamenti párt elnökét, hogy megtárgyalja velük a helyzet megoldásának további lépéseit. Iveta Radicová miniszterelnök azonban, aki a Mikulás Dzurinda vezette SDKU alelnöke, nem kapott meghívást a találkozóra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06