Felfüggesztették a hajózást az aranyháromszögben
Kína nem hajózik a "gyilkos vizeken"
Kína felfüggesztette a hajózást hétfőn az aranyháromszögben, a Mekong folyó azon szakaszán, ahol három ország, Laosz, Mianmar és Thaiföld határvonala találkozik.
2011.10.10 17:42MTIA döntés azután született, hogy két kínai szállítóhajó és a rajtuk utazó 13 ember feltehetőleg kábítószer-kereskedők áldozatává vált szerdán. Tizenkét holttest már előkerült, egy embert még eltűntként tartanak számon. A hajósok többségét megkötözték, szemüket bekötötték, majd agyonlőtték őket.
A thaiföldi hatóságok tűzharc után elfoglalták a két hajót, amelyeken több mint 3 millió dollárt érő amfetamintabletta-szállítmányt, fokhagymát, almát, üzemanyagot találtak - jelentette a Bangkok Post című napilap hétfőn. Az újság szerint az ellopott hajókkal Mianmarból Thaiföldre szállítanak drogokat. A bűnbandák továbbengedik az általuk követelt védelmi pénzt megfizető vízi járműveket és utasaikat, de kifosztják vagy meggyilkolják azokat, akik nem működnek együtt velük.
A kínai külügyminisztérium felszólította az érintett országokat, hogy haladéktalanul vizsgálják ki a történteket, derítsenek fényt az igazságra, mihamarabb állítsák bíróság elé a tetteseket, és foganatosítsanak hatékony intézkedéseket a kínai hajók és matrózok védelmében a Mekong folyón.