Másfélszáz rendőrt és csendőrt mozgósítottak
Kétszáz fős romatelepet számolt fel a francia rendőrség
Újabb illegális cigánytelepet számolt fel kedden a francia rendőrség Marseille-ben: a táborban mintegy kétszáz romániai roma élt.
2011.09.27 12:43MTIA dél-franciaországi város északi negyedeiben 150 rendőrt és csendőrt mozgósítottak reggel 6 órakor a táborhely kiürítésre, ami felháborodást váltott ki a romákat támogató segélyszervezetek részéről. Közlésük szerint a mintegy kétszáz roma - köztük nők, gyerekek és idősek - lakókocsikban és összetákolt viskóban élt egy vasúti sínek közötti közterületen. A kiürítés után megkezdődött a barakktábor felszámolása.
"Két romatábor maradt Marseille-ben, ez volt a régebbi, amelyben sok beiskolázott gyerek élt. A csoport megint szét fog esni, s a gyerekek már ma sem tudnak iskolába menni" - mondta Bernard Eynaud, az Emberi Jogok Ligájának helyi elnöke, aki jelen volt a kiürítésnél.
A jogvédő azt is elmondta, hogy a marseille-i önkormányzat augusztusban ígéretet tett: kerekasztalt szervez a kérdésről, de azóta az egyetlen válasz csak rendőrségi jellegű volt. "Azt kérték tőlük, hogy mindegy hova mennek, csak hagyják el a területet" - tette hozzá. Tudomása szerint azokat a romákat, akik hajlandók hazamenni Romániába, egy sürgősségi ellátóhelyre kísérték, amely az utóbbi időben valóságos "fogdává" alakult át.
A múlt héten negyven romát küldtek el egy magántulajdonban lévő területről Marseille X. kerületében. Az év eleje óta mintegy tíz hasonló, illegális cigánytábort számoltak fel a városban. A prefektúra nem akarta kommentálni a reggeli rendőrségi fellépést.
Egy évvel ezelőtt diplomáciai bonyodalmakat keltett Párizs és Bukarest között a Franciaországban rendezetlen körülmények között élő romániai cigányok tömeges hazaküldése, amelyet a nemzetközi közvélemény bírálatai ellenére Nicolas Sarkozy elnök felgyorsított.
Kapcsolódó írások:
- Romagyilkosságok - még élt a kisfiú a mentők kiérkezésekor?
- Romagyilkosságok - látta az egyik támadót a halott férfi anyja?
- Botrány a bíróságon: a romagyilkosságok elkövetői "még nincsenek meg"
- Romagyilkosságok: "el akarták tussolni az ügyet" a rendőrök?
- A katonai hírszerzés is ráállt a romagyilkosság vádlottjára
- Slota fejében "saját roma állam" született
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06