Feladat a hatóságnak, bevétel az országnak

Több mint 70 ezer szökőár-turista járt Kínában

Több mint 70 ezer ember volt eddig kíváncsi a világ állítólag legnagyobb szökőárjára az idén, a kelet-kínai Csiantang (Qiantang) folyó tölcsértorkolatánál, ami rendkívüli feladatok elé állította a hatóságokat.

2011.09.23 17:19MTI

A magassága és sebessége alapján mindenképpen kiemelkedőnek tartott kínai árapály-jelenség hatalmas, s ennél fogva rendkívül látványos hullámok sorozatával vált vonzó turisztikai eseménnyé a folyó Hajning (Haining) városhoz közeli szakaszánál.
   
Az idei szezont nagy várakozás előzte meg, mivel a Csiantangot igen megviselte a hét aszályos év - írta a Hszinhua hírügynökség az előzményekről. A heves esőzések miatt júniusban két árhullám is levonult a folyón, így a helyiek már sejthették, amikor eljön az ideje, ismét látványos csapó árhullámokra számíthatnak. Ezért is volt már eddig is akkora a tülekedés a parton.
   
Helyszínen készült fényképfelvételek szerint volt eset, amikor sokan - köztük kisgyerekesek - jócskán elszámították magukat, s csak a szerencséjüknek köszönhetik, hogy élve megúszták a gáton átbukó csapásokat. A bámészkodókat több mint 700 rendőr igyekezett a parttól távol tartani, helyenként sorfalat állva. Az óriási víztömeg így is százakat terített be, menekülőket billentett ki egyensúlyából, sodort el.
   
2005 óta 27 turista vesztette életét a szökőár-figyeléssel összefüggő balesetekben. Legutóbb augusztus 31-én harminc embert kellett kórházba szállítani és elsősegélyben részesíteni; kilencen közülük több napot is kénytelenek voltak ott tölteni.
   
A kínai csillagászati előrejelzések alapján az idén októberig lehet számítani látványos hullámzásra, s ezért a helyi hatóságok folyamatosan arról igyekeznek meggyőzni az embereket, hogy biztonságos távolságból gyönyörködjenek a Hold vonzása okozta ritka természeti jelenségben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.