Gül beszólt
Törökországnak nem tetszik a német bevándorlási törvény
A török államfő egy szombati tv-interjúban bírálattal illette a német bevándorlási törvényt.
2011.09.17 16:39MTIA ZDF televíziónak nyilatkozó Abdullah Gül - aki hétfőn érkezik háromnapos látogatásra Németországba - azt állította, hogy a 2007-ben szigorított jogszabály ellentétes az emberi jogokkal, ezért igazságtalan. A német bevándorlási politika nem áll összhangban egy haladó szellemű demokráciával - tette hozzá a török államfő.
A nagykoalíciós kormány (CDU/CSU-SPD) által elfogadott törvénymódosítás értelmében 2007 augusztusa óta menyasszony vagy vőlegény csak abban az esetben költözhet német földön élő párjához, ha vizsgán igazolja, hogy tud németül.
Gül egyúttal felszólította Németországban élő honfitársait, hogy tanuljanak meg jobban németül.
"A német nyelvet akcentus nélkül kell elsajátítani. A társadalmi beilleszkedés kulcseleme ugyanis a nyelvtudás" - mutatott rá a török politikus.
A 82 millió lakosú Németországban mintegy 3,5 millió török él, nagy többségük a 60-as és 70-es években érkezett vendégmunkások leszármazottja.