Kína felháborodásának adott hangot
Peking visszautasította a Tibettel kapcsolatos amerikai kongresszusi határozatot
A kínai külügyminisztérium méltatlankodva reagált pénteken arra az amerikai kongresszusi határozatra, amelyben az amerikai törvényhozók felszólították Pekinget, hogy ne fojtsa el Tibetben a békés tiltakozásokat, és tárgyaljon a dalai lámával.
2008.04.11 07:27MTICsiang Jü (Jiang Yu) külügyi szóvivő Kína-ellenesként bélyegezte meg a határozatot, és azt állította, hogy az amerikai törvényhozók "eltorzítják Tibet történelmét és jelenkori valóságát". Csiang egyoldalúsággal vádolta az amerikai törvényhozókat a kínai külügyminisztérium honlapján közölt nyilatkozatában.
Nehezményezte, hogy a határozat nem ítélte el "a dalai láma klikkjét", amely a zavargásokba torkolló márciusi lhászai tüntetéseket kezdeményezte. A kínai szóvivő szerint a határozat alaptalanul ítéli el Tibet Autonóm Terület kormányát a lhászai zavargások megfékezéséért.
A terület kormánya törvényesen lépett fel Lhászában a zavargások bűntettek elkövető részvevői ellen - áll írásos nyilatkozatában.
Kapcsolódó írások:
- San Francisco is Tibet mellett - reszkess, olimpiai láng?
- Százharminc halálos áldozata volt a tibeti tüntetések elfojtásának
- Peking 2008: A NOB a tibeti erőszak befejezésére szólít fel
- Tibetet is említette XVI. Benedek pápa húsvéti beszédében
- Kína erőszakkal igyekszik úrrá lenni a tibeti nyugtalanságon