Új centrifugák telepítését jelentették be

Gyorsabban dúsul az iráni urán

A teheráni külügyminisztérium, hozzátéve, hogy erről tájékoztatták a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) is, bejelentette: Irán újabb, gyorsabb urándúsító centrifugák telepítését kezdte meg.

2011.07.19 11:34MTI

„Újabb, gyorsabb és hatékonyabb centrifugák telepítésével folytatódik békés célú nukleáris tevékenységünk. Ezt bejelentettük a tevékenységet felügyelő ügynökségnek (NAÜ)” – jelentette ki heti sajtótájékoztatóján Ramin Mehmanparaszt külügyi szóvivő. Az új centrifugák telepítése megszilárdítja az iszlám köztársaság nukleáris téren elért sikerét – tette hozzá.
   
Iránt ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) hat határozata és komoly nemzetközi büntetőintézkedések sújtják vitatott nukleáris tevékenysége, egyebek közt urándúsítási politikája miatt. A nyugati nagyhatalmak ugyanis a sorozatos teheráni cáfolatok ellenére azzal gyanúsítják Iránt, hogy atomfegyver előállítására készül.
   
Iránnak jelenleg mintegy 8 ezer első generációs centrifugája van az ország középső részén fekvő Natanzban működő üzemben, amely eddig több mint 4 tonna gyengén dúsított (3,5 százalékos) uránt állított elő a NAÜ által legutóbb (május végén) közzétett adatok szerint.
   
Az iráni vezetők egy év óta több alkalommal is bejelentették, hogy új generációs centrifugák beállításán dolgoznak, amelyek a jelenleg üzemelőknél ötször-hatszor gyorsabban képesek az urándúsításra. Mehmanparaszt nem közölte, hová telepítik az új generációs centrifugákat, sem azt, hogy gyengén vagy magas fokon dúsított uránt készülnek velük előállítani.
   
Ferejdun Abbászi-Daváni, az iráni atomprogram vezetője júniusban jelentette be, hogy Irán 20 százalékkal megnöveli a 20 százalékosra dúsított urán előállítását, és a termelést a Teherántól 150 kilométerre délre fekvő Kom város melletti Fordóba helyezik át. Az ottani atomlétesítmény építésének 2009-es felfedezése súlyos válságot robbantott ki Irán és a nemzetközi közösség között, aminek következtében 2010 júliusában megszigorították az Irán elleni gazdasági és politikai szankciókat.
   
A NAÜ a legutóbbi felülvizsgálat végén, májusban közölte, hogy az iráni vezetők által bejelentett új centrifugákat még nem telepítették sem Natanzban, sem Fordóban. Washington és több európai hatalom provokációnak minősítette Abbászi- Daváninak a magas fokon dúsított urán gyártásának felgyorsításáról tett júniusi bejelentését.
   
Irán kitart amellett, hogy a teheráni orvosi, illetve más, tervezett kutatóreaktorok ellátásához van szüksége a nukleáris fűtőanyagra. A NAÜ 2008 óta azonban úgy véli, hogy az iráni atomprogramnak titkos részei is vannak, ami tovább növeli a nyugati nagyhatalmak gyanakvását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.