Lehet más forgatókönyv?
Puskával és saját hóhérjaikkal izzadnak az afgán lányok
Akár készen áll, akár nem, átadják a stafétabotot az afgán hadseregnek. Az újoncok kemény kiképzést kapnak, hogy nyomás alatt is képesek legyenek teljesíteni. Napról napra egyre jobb eredményeket érnek el, még egy friss mozifilmben is szerepeltek. Ám félő, hogy ugyanaz lesz, mint a kilencvenes években: egymással harcolnak, majd egymást fogják irtani.
2011.07.18 13:22Konrád - ma.huA NATO elkezdte bevonni a helyi erőket az egyik afgán tartomány biztosításának komoly feladatába. De többen aggódnak amiatt, hogy az új hadsereg nem elég felkészült, rossz a felszereltsége, és a katonák megosztottak, ezért nem lesznek képesek hatékonyan felvenni a harcot az ellenállókkal.
Ahogy a kabuli katonai oktatóközpontban vaktöltényekkel nyitnak tüzet egy fal mögül az új afgán hadsereg regrutáira, az arcokon kiül a zavarodottság. A fiatalok a 10 hetes tanfolyam félidejénél járnak és a tisztek egy perc pihenőt sem engedélyeznek nekik. Ha végeznek, azonnal indulnak Kunar tartományba, ami az ország egyik legforróbb tűzfészke.
Az Afgán Nemzeti Hadsereg hosszú utat járt be. Jelenleg mintegy 170 000 ember húzott már angyalbőrt, köszönhetően a magas fizetésnek és egyéb kedvezményeknek. Egy 22 éves kiskatona szerint bajtársai egységesek, és alig várják, hogy leverjék a tálib ellenállókat, függetlenül koruktól vagy etnikai hovatartozásuktól.
A harci dobok döngése még a nemek közt húzódó falat is ledöntötte. A napokban végzett az első női katonákat is felvonultató osztály. Ráadásul felállították az első mudzsahedin egységet, aminek tagjai a szovjetek ellni dzsihád kőkemény veteránjai. Ezek jó hírek az USA katonai vezetésének, ami 2014-re tervezi átadni az ország biztonságának felügyeletét a helyi hadfiknak.

A hadsereg egyébként lényegesen jobb hírnévnek örvend, mint a szintén helyi lakosokból verbuvált rendőrség, még egy friss mozifilmben is szerepeltek. De ahogy egyre több felelősség hárul rájuk a biztonság fenntartásából, felmerülnek a kételyek, hogy a mennyiség a minőség rovására megy.
Először is a katonák 80%-a írástudatlan, ami egy olyan szakmában, ahol például térképet kell olvasni és számokat felismerni, elég komoly hátrány. Aztán ott van még a jelentős mennyiségű drogfüggő, nem is beszélve a dezertőrökről. Napjainkban 4-ből 1 katona lép meg a posztjáról többnyire a fegyverével, amivel aztán vígan lövöldöz a szövetséges erőkre.
Az ország katonai vezetése pedig leginkább volt hadurakból áll, akik egyik kedvenc elfoglaltsága az egymás elleni rivalizálás (vérbosszúkkal tarkítva) ráadásul időnként a középkort idéző hűbéresként uralnak területeket és etnikai csoportokat.
Ahogy az USA szép lassan átadja a stafétabotot, egyre többen tartanak attól, hogy az egész rendszer össze fog dőlni. „Ugyanaz lesz, mint a kilencvenes években. Egymással harcolunk majd, egymást fogjuk irtani” - mondja Rahimullah Samandar katonai elemző.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06