Még óvadékot sem kell fizetnie
Véget ért Strauss-Kahn házi őrizete
Óvadék nélkül megszüntette Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap egykori vezetőjének házi őrizetét pénteken egy manhattani fellebbviteli bíróság, miután a New York-i ügyészség korábban beleegyezett a nemi erőszak kísérletével vádolt politikus szabadon engedésébe.
2011.07.01 19:15MTIA bíróság ugyanakkor úgy határozott, a francia férfi az úti okmányait nem kaphatja vissza, ami azt jelenti, hogy Strauss-Kahn nem térhet vissza a hazájába, a vele szembeni büntetőügy folytatódik. A DSK becenéven is ismert politikusnak legközelebb július 18-án kell megjelennie a bíróság előtt.
A rendkívüli bírósági meghallgatásra azért került sor, mert az ügyészség nyomozói úgy találták, a Strauss-Kahnt erőszak kísérlete miatt feljelentő szobalány szavahihetősége kétségbe vonható.
A The New York Times igazságügyi illetékesekre hivatkozva azt írta, a 32 éves guineai bevándorló nő vallomásaiban a nyomozók több ellentmondást is felfedeztek, ezért az ügyészek nem hisznek sem a szexuális támadásról szóló beszámolójában, sem azokban az információkban, amelyeket saját magáról közölt.
"Megértem, hogy az ügyben lényeges változások történtek, és jelentősen lecsökkent az esélye, hogy (Strauss-Kahn) nem jelenne meg a bíróság előtt. Ezért bizonyos feltételek betartása mellett szabadon engedem Strauss-Kahnt" - mondta a bíró a pénteki meghallgatáson, amelyről DSK a felesége, Anne Sinclaire kíséretében mosolyogva távozott.
A tekintélyes politikust május 14-én tartóztatták le azt követően, hogy a New York-i Sofitel hotel alkalmazásában álló szobalány, aki Strauss-Kahn luxuslakosztályát takarította, azzal vádolta meg férfit, hogy az a zuhanyzóból meztelenül kilépve a szobába tuszkolta őt és erőszakoskodni próbált vele. A botrány kirobbanása előtt az elemzők szerint DSK-nak jó esélye lett volna megnyerni a 2012-es francia elnökválasztást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06