Kim Dzsong Il féltette biztonságát
Kiszivárgott a titkos orosz-észak-koreai találkozó híre, ezért lefújták
A Kommerszant című orosz lap szerint valóban terveztek egy találkozót Phenjan kérésére az orosz államfő és az észak-koreai vezető között, és a Kreml készen állt rá, de mert a híre kiszivárgott, Kim Dzsong Il saját biztonságát féltve lemondta a találkozót.
2011.06.30 10:23MTIDmitrij Medvegyev és Kim készülő találkozójáról az első sajtójelentések kedden jelentek meg Dél-Koreában és Japánban. Ezek alapján az észak-koreai vezető a hétvégén Vlagyivosztokba szándékozott utazni, ahová Medvegyev éppen ekkor tervezett ellátogatni. Ez lett volna 2002 óta az első orosz-észak-koreai csúcstalálkozó.
Az első hírektől kezdve számtalan találgatás látott napvilágot, míg végül Natalja Tyimakova, Medvegyev sajtótitkára szerdán meg nem cáfolta a híreszteléseket.
Mint a Kommerszant a Kremlben megtudta, valóban felmerült a találkozó lehetősége, méghozzá Phenjan kérésére, és a Kreml készen állt, mert alapvetően minden lehetőséget ki akar használni az Észak-Koreával való kontaktusokra. A nyilatkozó illető azonban elmondta: a csúcsot az észak-koreai vezető mondta le biztonsági megfontolásokból, s ebben nem kis szerepe volt a találkozóról szóló hír kiszivárgásának.
A Kommerszant úgy tudja, hogy az észak-koreai nukleáris probléma mellett Medvegyev a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról és ezen belül konkrét projektekről is szívesen tárgyalt volna, mert ezek orosz megítélés szerint elősegíthetik a két Korea megbékélését.
Ezzel kapcsolatban a lap emlékeztetett arra, hogy a szibériai és távol-keleti együttműködéssel foglalkozó orosz-dél-koreai bizottság tavaly őszi ülésén az orosz fél bő 300 projektet javasolt Szöulnak, amely ezek közül több mint százat választott ki, s ez utóbbiak közül számos feltételezi Észak-Korea együttműködését is.
Szöul szándékait megerősítették a lapnak orosz külügyminisztériumi források is: eszerint Dél-Korea kifejezetten azt akarja, hogy az Oroszországgal közös projektek közül minél több érintse Phenjant is, hogy érdekeltté tegye Észak-Koreát az integrációban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06