Bal lábbal kelt Kim Jong il

Szent háborúval fenyegette Észak-Korea a Délt - már megint

Észak-Korea azzal fenyegetőzött szerdán, hogy "szent háborút" indít Dél-Korea ellen.

2011.06.29 09:36MTI

Egy meg nem nevezett észak-koreai kormányszóvivő azzal vádolta meg a dél-koreai hadseregnek a két ország szigorúan védett tűzszüneti vonala mentén állomásozó egységeit, hogy "gúnyos", Phenjant sértő és "szélsőségesen ellenséges" feliratú táblákat helyeztek el a határon. A KCNA állami hírügynökség által kiadott nyilatkozat szerint a lépés szinte felér egy hadüzenettel.

A szóvivő szerint Észak-Korea büntetéssel válaszol a déli provokációra, egyben kegyetlen megtorló "szent háborúval" hiúsítja meg a déliek esetleges támadását.

A fenyegetés előzménye, hogy egy dél-koreai lap kedden jelentette: a hadsereg egységei Észak-Korea-ellenes jelszavakat helyeztek el a két ország tűzszüneti vonalán.

A lap által közölt fotón egy felirat látható az Észak- és Dél-Korea közötti demilitarizált zónában lévő Csholvon városban, az egyik katonai egység bejárata felett. Ezen az állt: "Döfjünk kardot az észak-koreai bábkatonák mellkasába!".

Egy másik feliraton, az Észak-Koreát alapító Kim Ir Szenre, fiára, a jelenlegei vezető Kim Dzsong Ilre, valamint az ő kiszemelt örökösére, Kim Dzsong Unra utalva az szerepelt, "Kaszaboljuk le a három Kimet!".

A dél-koreai hadsereg megerősítette az újság beszámolóját azt állítva: a feliratokra azért volt szükség, hogy erősítsék a katonáknak az Észak-Korea elleni harciasságát". Észak-Korea és Dél-Korea nemzetközi jogi szempontból továbbra is hadban áll egymással, mivel az 1950-53-as háborút csak fegyverszüneti megállapodás zárta le, békeszerződést nem kötöttek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.