A nyílt összeütközést kerülik
Izrael nem engedi kikötni Gázában a segélyflottillát
Az izraeli kormány utasította hétfőn a haditengerészetet, hogy ne engedje kikötni a Gázai övezetben az oda segélyt szállító nemzetközi hajórajt, de lehetőleg kerülje el az összeütközést a fedélzeten lévő palesztinbarát aktivistákkal.
2011.06.27 18:38MTI"Izrael Állam eltökélt abban, hogy megakadályozza a flottilla kikötését a Gázai övezetben" - közölte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hivatala.
Az izraeli hatóságok arra adnak engedélyt a nagyjából egy tucat hajónak, hogy rakományukat az izraeli Asdod vagy az egyiptomi el-Aris kikötőjében tegyék partra, és ha bebizonyosodik, hogy nem szállítanak fegyvert vagy lőszert az iszamista Hamász uralta területre, a szállítmány hiánytalanul eljuthat a Gázai övezetbe - közölte az izraeli katonai rádió. El-Aris ötven, Asdod 30 kilométernyire fekszik a Gázai övezettől.
A flottillában két-két görög, francia, svéd és norvég, valamint egy-egy olasz, ír és spanyol hajó vesz részt, továbbá a palesztin diaszpóra egy teherhajója. Az aktivisták között akadnak európai parlamenti képviselők, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy volt elemzője, egy 75 éves holokauszt-túlélő, továbbá több író és egyetemi oktató.
Az akció egyik kezdeményezője közölte, a hajók "csütörtökön vagy pénteken" indulnak útra a Görögországhoz tartozó Kréta szigetéről. "Reméljük, hogy a görög hatóságok az Izrael és más országok részéről rájuk nehezedő nyomás ellenére nem akadályozzák meg, hogy a hajók kifussanak a tengerre" - mondta a szervező.
A flottilla összesen három tonna segélyt - többek között gyógyszereket és cementet - szeretne eljuttatni a Gázai övezetbe. Az akció célja, hogy megszűnjön a másfél millió palesztin lakta keskeny földsávot a külvilágtól elszigetelő izraeli blokád.
Nem csak Izrael, az Egyesült Államok és az ENSZ is közölte, ellenzi, hogy a hajók útra keljenek.
Tavaly ilyenkor egy ugyanilyen akcióban izraeli katonák kilenc török aktivistát megöltek, miután azok késekkel és botokkal támadtak a flottilla élén haladó vezérhajó, a török Mavi Marvara fedélzetére lépő izraeliekre. Az esetnek óriási nemzetközi visszhangja volt.
Az izraeli kormány közben hétfőn finomított előző napi fenyegetésén, miszerint a flottilla hajóin lévő újságírók azzal számolhatnak, hogy tíz évre kitiltják őket a zsidó államból. Az Izraelben és a palesztin területeken akkreditált külföldi újságírók szervezete közölte, az izraeli fenyegetés kérdéseket vet föl azzal kapcsolatban, Izrael mennyire elkötelezett a sajtószabadság mellett. Más jogvédő szervezetek is tiltakoztak az izraeli fenyegetés miatt.
Az izraeli miniszterelnök hivatala később "szakértői szintű döntésnek" nevezte, és felülbírálta a vasárnapi figyelmeztetést. A hivatal közölte, várja a tudósítókat az izraeli haditengerészet hajóinak fedélzetére, "az átlátható és hiteles" tájékoztatás jegyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06