Jogos védelmi helyzet
Jogerősen is felmentették a molesztálója megölésével vádolt férfit
Jogos védelmi helyzetre hivatkozva jogerősen felmentette a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki az őt molesztáló alkalmi ismerőse halálát okozta 2009 augusztusában Pécsett.
2011.04.21 14:45MTIA táblabíróság Krémer László vezette büntetőtanácsa annyiban változtatta meg az ügyben korábban eljáró Baranya Megyei Bíróság határozatát, hogy a 44 éves Dudás Sándort nem emberölés, hanem halált okozó testi sértés vádja alól mentette fel.
A tényállás szerint a vádlott 2009. augusztus 27-én, egy átmulatott éjszakát követően ittasan jelent meg munkahelyén, emiatt hazaküldték. Útközben szeszesitalt vásárolt egy élelmiszerboltban, s szóba elegyedett a közelben lakó sértettel, aki azért jött le a lakásából, hogy megvegye a szokásos napi egy liter borát. Beszélgettek, ittak, majd amikor a vádlott indulni készült, a férfi rávette, folytassák nála az italozást. A lakásban a vádlott már súlyosan ittas állapotba került, szintén ittas vendéglátója pedig poharazgatás közben a nemi szervéhez nyúlt.
A vádlott ezen felháborodott, megpróbált elmenni, de a férfi nem engedte. Többször rátámadt és igyekezett az ágyra teperni vendégét. Dudás Sándor, hogy szabadulni tudjon, dulakodott vele és többször megütötte támadóját.
A verekedéstől és a birkózástól elfáradva a sértett a padlóra került, a vádlott pedig egy fotelban pihent meg. A sértetthez a lakásba hazatérő édesanyja hívott mentőt, de életét már nem tudták megmenteni. Halálához a sorozatos bordatörés miatt fellépő belső vérzés és légzési problémák vezettek.

Dudás Sándor mindvégig a helyszínen maradt, megvárta a mentőket és a rendőröket is, akik őrizetbe vették és eljárást indítottak vele szemben. Előzetes letartóztatásba került, amelyet az elsőfokú ítélet kihirdetésével megszüntettek.
A Baranya Megyei Bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlott nem büntethető, mert jogos védelmi helyzetben volt, amikor visszautasította ismerőhomoszexuális se közeledését, majd próbálta kivédeni annak támadásait. Azt pedig nem lehetett bizonyítani, hogy ennek során a sértett halálos sérülését a vádlott és nem a dulakodás közbeni esés, vagy esések okozták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06