Még pofonokat is osztott a 65 éves bácsi
Három évet kapott a parkolási vitát baltával lerendező férfi
Az első fokon kiszabottnál rövidebb, de teljes egészében letöltendő, három év börtönbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla jogerősen csütörtökön azt a férfit, aki a vád szerint egy parkolási vita végén baltával ütötte meg egyik szomszédját, egy másikat pedig megpofozott.
2011.02.03 11:28MTIAz első fokon eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság halmazati büntetésül öt év - fele részben négy évre felfüggesztett - börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte.
A döntés ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott a konkrét jogorvoslati kérelem megjelölése és indoklása nélkül fellebbezett.
A bíróság a tárgyaláson nem fogadta el a vádlott védekezését, hogy nem baltával, hanem puszta kézzel ütötte meg a sértettet, aki szerinte - többedmagával - körbeállta őt, és a "meglincselésére" készült.
Ugyanakkor az ítélőtábla enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott 65. évében jár, és cselekménye elkövetése idején - betegség miatt - korlátozottan volt csak beszámítható.