Kábelból börtönbe
Majdnem elégett kábellopás közben - nyolc embert fogtak el a rendőrök
Két akció során nyolc embert fogtak el az utóbbi napokban kábellopás miatt a rendőrök - adta hírül a BRFK a rendőrség honlapján kedden.
2010.12.21 15:13MTIA közlemény szerint hétfőn az éjjeli órákban a BRFK I. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai egy bejelentés alapján érkeztek ki az Erzsébet híd budai hídfőjéhez.
A helyszínen a bejelentő beszámolt arról, hogy a hídszerkezet alatt található járatrendszerben hangokra és mozgásra lett figyelmes, ezért a rendőrök megkezdték a járatok átvizsgálását. A Gellért rakpart feletti részhez érve észlelték, hogy több kábel hiányzik és azok kötegekben vannak összerakva.
A járőrök tovább folyatták a hídszerkezet átvizsgálását és a tartó állványok között egy férfire figyeltek fel, aki megpróbált elmenekülni a helyszínről.
A férfit üldözőbe vették és pillanatokon belül elfogták. A rendőrök ekkor további három emberre lettek figyelmesek, akik a hídpillér szélénél próbáltak elbújni, őket is elfogták, majd a négy férfit a BRFK I. kerületi Rendőrkapitányságára előállították.
A négy gyanúsított ellen lopás, illetve közérdekű üzem működésének megzavarása miatt előzetes letartóztatásának indítványozására tettek előterjesztést.
A kábellopás miatt az MTI rendszerében is fennakadások voltak, mivel a hírügynökség adattovábbításra használt kábelét is átvágták, amely a Naphegy téri központot köti össze a Parlamentben lévő szerkesztőséggel. Egyes hírek közlését az MTI csak alternatív műszaki megoldásokkal tudta végezni.
A másik esetben kedden a hajnali órákban a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai bejelentést kaptak, hogy a XIV. kerületben egy vasúti telepen, az egyik felső vezeték tartóoszlopára felmászott egy férfi.
A kiérkező rendőrök a helyszínen négy férfit találtak, akik közül az egyik elmondta, hogy egy személygépkocsival érkeztek a helyszínre, azzal a szándékkal, hogy kábeleket tulajdonítsanak el.
Egyikük felmászott a vezetékeket tartó oszlopra, a kábelt megpróbálta levágni, ami ennek következtében lángra lobbant, így próbálkozásuk meghiúsult. A lángoló férfit társa szedte le az oszlopról, aki eloltotta a tüzet és mentőt hívott.
A férfit a mentők kórházba szállították. A négy férfi ellen a további eljárást lopási kísérlet miatt a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le - áll a közleményben.
