Hárman követték el a rablást
Elfogták a kispesti bankrablás harmadik gyanúsítottját!
Hárman követték el a pénteki kispesti bankrablást; a rendőrség hajtóvadászatot indított a menekülő bűnöző elfogására. Vasárnap este el is fogták.
2010.11.28 11:45ma.hu/MTI/fotó:MTIA tűzpárbajban lelőtt rablón és a kirabolt pénzintézet közelében elfogott férfin kívül a rendőrség elfogta azt a harmadik feltételezett elkövetőt, aki miatt péntek este lezárták a XIX. kerületi Szigliget utca egyik lakótömbjét.
A lezárt épületbe, amelyet a Terrorelhárítási Központ egységei fésültek át, éjjel kettőkor engedték vissza az embereket. Miután kiderült, hogy a harmadik elkövető nem a házba menekült be, a rendőrség kiterjedt hajtóvadászatot indított kézre kerítésére. Vasárnap este fogták el a gyanúsítottat.
A tettesek összesen 2,8 millió forintot zsákmányoltak a bankból, amelyet egyébként egy évvel ezelőtt feltehetően ugyanez az elkövetői kör fosztott ki, akkor 9 millió forinttal távoztak a pénzintézetből.
A múlt pénteki rablás helyszínére a banki alkalmazottak által működésbe hozott úgynevezett néma riasztó és állampolgári bejelentés alapján érkeztek a rendőrök, majd a közelben elfogták az egyik elkövetőt, akinél maroklőfegyvert találtak; egy másik rablót, akinél sorozatlövő volt, tűzpárbajban lőttek le a rendőrök - mondta Tóth Tamás rendőrfőhadnagy.
A lövöldözésben rendőrök és járókelők nem sérültek meg.
Fülöp Valter, a főkapitány bűnügyi helyettese hangsúlyozta: a rendőrök jogosan használták a fegyverüket, ez már a vizsgálat első szakaszában biztosan állítható, hiszen a rabló rájuk lőtt.
A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

A rendőrség honlapján közöltek szerint a lelőtt 41 éves férfi román állampolgárságú volt; az elfogott 32 éves férfi magyar állampolgár, a budapesti lakos a gyanú szerint a figyelő "szerepét" töltötte be a rablás idején, vagyis az utcáról biztosította társait.
A XIX. kerületi Fő úton lévő bankba két férfi, arcát maszkkal eltakarva ment be. Az ügyfeleket és az alkalmazottakat fegyverrel megfenyegették, földre fektették és a készpénz átadását követelték. A bankfiók pénztárosa a fenyegetés hatására a pénztárban lévő mintegy 2,8 millió forintot átadta az egyik elkövetőnek.
A banki alkalmazottak és az ügyféltérben tartózkodók közül senki sem sérült meg, a helyiségben lövés nem dördült. Az elfogott, majd őrizetbe vett 32 éves férfi lakásán tartott házkutatás során a nyomozók lefoglaltak egy légpisztolyt. Ellene rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárást, a BRFK kezdeményezi előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06