Visszaélés miatt folyik a nyomozás
Éhségsztrájkba kezd a sikkasztással gyanúsított főorvos!
Jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt előzetes letartóztatásban van a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ egyik osztályvezető főorvosa - tájékoztatta Paraizs József, az orvos védője pénteken az MTI-t.
2010.10.29 15:36MTIAz ügyvéd elmondta, hogy az orvost nem a szolgálati feladataival összefüggésben gyanúsították meg, hanem egy konzorcium által létrehozott Telepíthető Gyorsdiagnosztikai Laborral kapcsolatban, aminek a szakmai projektmenedzsere.
A jegyzőkönyv szerint a konzorciumnak négy tagja van: a Magyar Honvédség Egészségvédelmi Intézete (HM EI Zrt.), a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Mobio Chem Kft. és a Medyag Kft. Paraizs József kifejtette: "ügyfelét olyan bűncselekménnyel vádolják, amihez nem volt eszköz a kezében".
A sikkasztás a rábízott vagyonnal összefüggő cselekmény, de ügyfelének, mint szakmai projektvezetőnek nem volt utalványozási jogköre, tehát nem volt aláírási joga a kifizetésekhez. Az orvos keddi őrizetbe vételével kapcsolatban védője elmondta: szolgálati helyén, a Honvédkórházban kereste fel az ügyészség és közölték vele, hogy házkutatást tartanak nála, amit ügyfele tudomásul vett. Ezután a házkutatás folytatódott a - gyanúsításhoz kapcsolódó - projektirodában, majd a lakásán, ahonnan a Budapesti Katonai Ügyészségre mentek.
Paraizs József hangsúlyozta: ügyfele a keddi tárgyaláson a bíró előtt felhatalmazta, hogy hozza nyilvánosságra, miszerint éhségsztrájkba kezd és csak vizet hajlandó fogyasztani, hogy így tiltakozzon meggyanúsítása és letartóztatása miatt. Balogh Zoltán a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője az MTI megkeresésére pénteken elmondta, hogy valóban indult büntető eljárás az ügyészségen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt a hónap közepén.

Az ügyben kedden gyanúsítottként hallgattak ki egy személyt, aki az Állami Egészségügyi Központ állományába tartozik - mondta Balogh Zoltán. Őrizetbe vételét követően az ügyészség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását, amelyet csütörtökön a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa egy hónap időtartamra el is rendelt - tette hozzá.
Az orvos őrizetbe vételét a Magyar Nemzet pénteki számában közölte. A cikkben írtak alapján F. József ellen egy diagnosztikai fejlesztés miatt merült fel a visszaélés gyanúja.
A fejlesztést a Honvédelmi Minisztérium kezelésében álló HM EI Zrt.-nél kezdték el, ahol a nyomozó hatóságok házkutatást is tartottak és iratokat foglaltak le - írta a Magyar Nemzet.