Megrontás, kerítés, tiltott pornográf felvételek
Pedofil bűnök a volt rendőr számláján
Megrontás, kerítés, tiltott pornográf felvételek készítése és más bűncselekmények miatt vádemelést javasolnak egy volt rendőr és társai ellen. A fő gyanúsított a rendőrség előnyugdíját élvezi, civilként pedig a fővárosi és a szigetszentmiklósi kézilabdások utánpótlásáért felelt.
2008.03.12 07:20Magyar NemzetVádemelési javaslattal lezárta a nyomozást és a székesfehérvári, illetve a fővárosi ügyészségre küldte az iratokat a gárdonyi és a budapesti rendőrség S. T. és társai ügyében, akiket megrontással, kerítéssel, tiltott pornográf felvételek készítésével és tartásával gyanúsítanak - értesült a Magyar Nemzet.
Az egykori szigetszentmiklósi rendőr saját szórakoztatására állami gondozott, csellengő, hajléktalan gyermekeket kutattatott fel, akik pénzért homoszexuális szolgáltatást nyújtottak. A gárdonyi ügyről a kapitányság vezetőjétől, Sági Jánostól a Magyar Nemzet megtudta: az előzetes letartóztatásban lévő S. T. az adatok szerint 2006 novembere és 2007 júniusa között pénzt adott fiatalkorúaknak arra, hogy martonvásári és környéki fiatal fiúkat szexuális kapcsolat létesítésére vegyenek rá. A légyottokat S. T. budapesti ismerősének lakásán tartották.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06