Hazudik, vagy a családját féltette?
Zavarosan vall a romagyilkosságok gyanúsítottja
Miközben a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja, az egykori katona, Cs. István a sajtónak adott nyilatkozataiban és rendőrségi vallomásában is megfenyegetett áldozatnak állítja be magát, eg elmeszakértői vélemény szerint a férfi kevésbé befolyásolható.
2010.09.29 09:36HavariaPressA Magyar Hírlap információi és saját elmondása szerint nem szereti, ha valamire kényszerítik, vagy „csicskáztatják”, mert ez dühöt ébreszt benne.
„Innentől kezdve lényegében teljesen az ellenőrzésük alá vontak. Korábban is voltak ilyen ellenőrzések, ráhatások, de ettől az eseménytől kezdve teljes mértékben figyeltek engem, hogy milyen a viselkedésem, milyenek a reakcióim (…), én akkor már féltem, és igazából nem is tudtam, hogy mit csináljak (…) Én bíztam benne, hogy akkor én el tudok tőlük szakadni úgy, hogy nekem se, meg a családomnak se legyen bántódása” – mondta a többi között a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak a kihallgatásán Cs. István.

De említhetjük például az egyik laptársunk hasábjain megjelent, a gyanúsítottal készült interjút is, amelyben a volt katona kifejtette, hogy akaratán kívül lett részese a romagyilkosságoknak, és csak azért nem szállt ki vagy jelentkezett a hatóságoknál, mert féltette társaitól a családját.
Az idén áprilisban a védők kérésére készült elmeszakértői véleménykiegészítésben a vizsgálatot végző két pszichiáter egyértelműen állást foglalt Cs. István személyiségéről és motivációiról: „Cs. István kevésbé befolyásolható, nehezen alkalmazkodó, nem dependens (nem függő – a szerk.) személy. Indulatilag labilis, kudarctűrése alacsony szintű. (…) Elmondása szerint nem szereti, ha valamire kényszerítik, »csicskáztatják«, ez benne dühöt, frusztrációt kelt, ami bármikor kitörhet, így akár inadekvát, indulati cselekményeket is elkövethet” – áll a szakvéleményben.
Ennek tükrében elég nehéz elképzelni, hogy a gyanúsítottat bárki is fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy részt vegyen a gyilkosságokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06