Romantikus erőszak Nagyhalászon
Börtön lett a szerelmi próba vége
Börtönbe kerüléssel akarta próbára tenni felesége szerelmét egy nagyhalászi férfi, akinek annyira jól sikerült megszerveznie a próbatételt, hogy végül valóban rács mögé került.
2010.09.06 13:06MTI
A férfi - mint azt Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek hétfőn elmondta - szombat este azzal telefonált a rendőrségre, hogy zárják börtönbe, különben megöli feleségét.
Az életveszélyes fenyegetés miatt kiküldött járőrök a háza előtt igazoltatták a 30 éves telefonálót , aki ekkor is fenyegette nejét, sőt az őt csitítani próbáló nővérére is kezelt emelt.
Végül a rendőrök fékezték meg.
Az előállított férfi a kihallgatásakor azt mondta, annak révén akarta megtudni, mennyire szereti felesége, hogy az mit szól majd ahhoz, ha őt egy éjszakára lecsukják.
A rendőrségen aztán meggondolta magát, már nem kívánt rács mögé kerülni - akkor azonban már késő volt, garázdaság szabálysértése miatt őrizetbe vették.
Hogy a feleségnek mi a véleménye a nem mindennapi próbatételről, az csak később derül ki, ha majd a férj büntetése után hazakerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06