Robbanásveszély az V. kerületben

Bomba az építkezésen - kiürítik az amerikai nagykövetséget is

Bombát találtak hétfőn egy építkezésen a főváros V. kerületében, a Szabadság téren.

2010.08.30 14:44MTI

A környéken több épületet is kell üríteni, közöttük az amerikai nagykövetséget is - közölte Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.

Az OKF közleménye szerint a bombát hétfő délelőtt 11 óra körül találták meg. A környéken "lakosságvédelmi okokból" ki kell üríteni három lakóépületet, egy bankot és az amerikai nagykövetséget is. Ezt követően a már a helyszínen lévő honvédségi és rendőrségi tűzszerészek átvizsgálják a területet, és az V. kerületi polgári védelmi kirendeltség vezetőjével együtt döntenek a további intézkedésekről. Petróczi Tímea az MTI-nek elmondta, hogy a kiürítés jelenleg is tart, mivel az intézkedés hozzávetőleg négy-ötszáz embert érint.

A V. kerületi önkormányzat úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a Szabadság téri építkezésen közműcsere-munkálatok közben találtak egy II. világháborús bombát.

A rendőrség és a polgári védelem a helyszínre érkezést követően azonnal megkezdte a tér kiürítését, amely várhatóan egy órán belül befejeződik.

A belvárosi önkormányzat annak a mintegy ötven lakónak, akiket a kitelepítés érint, átmeneti elhelyezést biztosít. Ők a közeli Kossuth téri házasságkötő teremben tartózkodhatnak, amíg tart a Szabadság tér átvizsgálása és a bomba elszállítása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.