A rendőröket hibáztatja a jogvédő
Kiskorú prostituáltat fogtak a rendőrök - 17 évesen "utcázott"
Tíz napig börtönben ül az a 17 éves - vagyis fiatalkorú - prostituált, akit a rendőrség szabálysértési őrizetbe vett, és a bíróság elzárásra ítélt Miskolcon.
2010.08.28 21:00MR1- KossuthAz eljárást a szabálysértésekről szóló törvény módosítása tette lehetővé. A lányt már sokszor figyelmeztették a rendőrök, de arról nincs hírünk, hogy mi történt azokkal, akik igénybe vették a szolgáltatásait.
A jogvédők szerint hibás az a gyakorlat, hogy a tulajdonképpeni áldozat kerül börtönbe.
Egyedné Novodomszky Éva, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a 17 éves lánnyal kapcsolatban már több száz rendőri intézkedés, illetve eljáráson volt.
A fiatalkorút most tíz napra elzártak, mivel a 17 éves lány szabálysértést követett el, amikor testét árulta Miskolc egyik terén.
A rendőrségi szóvivő arra egyelőre nem tudott válaszolni a Krónikának, hogy van-e futtatója a lánynak, vagy, hogy a több mint száz igazoltatás és fellépés alkalmával fogtak-e el olyat, aki pénzért vette meg a fiatalkorú szexuális szolgáltatásait.
A rendőröket hibáztatja Sproncz Júlia jogvédő, a Patent Egyesület munkatársa. Úgy fogalmazott, a rendőrök gyakorlatilag asszisztáltak egy bűncselekmény-sorozat elkövetéséhez, és ahelyett, hogy a tényleges elkövetőkre fókuszáltak volna, lényegében a sértettre fogták el. Arról eddig nem készült országos felmérés, hogy hány gyereket árulnak az utcán - de Bethlen Anna a Magyarországi Női Alapítvány vezetője szerint a prostituáltak többségét fiatalkorúként kényszerítik ki az utcára.
Egyébként a bajba jutott fiatalokat meglehetősen széles körű hálózat segítheti, a gyermekvédelmi törvény szerint elsősorban a rendőrség léphet fel, amely köteles értesíteni a gyermekvédelmi hatóságokat, de ide tartozik a gyámhatóság, a gyámhivatal, az iskola, a gyerekjóléti szolgálat, a családsegítő szolgálat, a gyerekorvos.
Épp ezért egyedül a rendőrségre hárítani ennek az egész nagyon komplex és kibontakozott problémának a kezelését, felelőtlenség volna. Ugyanakkor a rendőröket is képezni kéne arra, hogy átlássák az egész helyzetet, és ne a pillanatnyi szituáció alapján ítéljenek – mondja az alapítványi szakember.
A Központi Statisztikai Hivatal tavalyi adatai szerint a GDP egy százalékát teszi ki a prostitúció - ez háztartásokra vetítve azt jelenti, hogy egy év alatt egy család többet költ prostitúcióra, mint újságra vagy könyvekre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06