Ítéletidő
Felhőszakadás: négy borsodi településen rombolt az eső
Négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen okozott nagyobb károkat a csütörtöki, nagy mennyiségű csapadék, Tolcsváról húsz embert kellett kiköltöztetni, Erdőhorvátiban és Vámosújfaluban egy-egy helyi lakosnak kellett elhagynia az otthonát az áradás és a hömpölygő víz miatt.
2010.05.07 08:49MTIKohánka István, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes vezetője pénteken az MTI-nek azt mondta: a víz Tolcsván, Vámosújfaluban, Erdőhorvátiban és Komlóskán is utakat, árkokat mosott el és betört a házakba is.
A települések vezetői az önkormányzati tulajdonokban keletkezett károk miatt vélhetően vis maior segítséget kérnek majd, a magántulajdonok kárait a biztosítók téríthetik meg. Sok háziállat, aprójószág elpusztult, belefulladtak a vízbe. Pénteken a településeken még szivattyúznak, illetve takarítanak, hiszen az ár a patakmedreket is megrongálta, köveket görgetett, s faágakat szakított le, amelyeket lapályos helyen lerakott. Ezt a hordalékot, sarat, iszapot kell eltakarítani - tette hozzá.
Mint mondta, Tolcsván húsz embernek kellett elhagynia az otthonát, pénteken a nap végére a tervek szerint tizenöten visszaköltözhetnek, de öt ember helyzete még kérdéses, mert az ő házuk nagyon elázott. Az áramot biztonsági okokból több lakóházban ki kellett kapcsolni, ugyanis átáztak, átnedvesedtek a falak.
Az MTI információi szerint Vámosújfaluban még a kőhidat is megmozdította az óriási eső. Csütörtök délután nagyon rövid idő alatt a becslések szerint legalább 50-70 milliméternyi csapadék hullott ezen a részen.