Megkötözve, felpeckelt szájjal találtak rájuk
Magyar prostituáltakat erőszakoltak meg - nyomoz a norvég rendőrség
A norvég rendőrség vizsgálatot indított azon feljelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint a múlt héten Oslóban megerőszakoltak három külföldi - köztük két magyar - nőt - adta hírül a News and Views from Norway című hírportál.
2010.03.12 19:20MTIA rendőrségi szóvivőnő "brutálisnak" és "rendkívül komolynak" minősítette a bűncselekményeket. Mindhárom eset olyan oslói lakásokban történt, amelyeket feltehetően prostituáltként dolgozó nők használtak.
A skandináv országban tavaly betiltották az utcai felajánlkozást, ezért a prostitúció többnyire zárt ajtók mögött zajlik. A nemi erőszakkal kapcsolatos első feljelentés azután született, hogy két magyar nőre hétfőn megkötözve és felpeckelt szájjal találtak rá a jónevű oslói Frogner negyed egyik lakásában.
A sértettek elmondása szerint két, feltehetően szomáliai férfi erőszakkal hatolt be a lakásba, majd megerőszakolta őket: Ezt követően a nők szemét és száját szalaggal leragasztották, majd távoztak - írja a portál.
A harmadik eset még szombaton, egy 31 éves orosz nővel történt, aki hasonlóképpen írta le a bűncselekmény körülményeit. A rendőrség a szóvivő szerint komolyan veszi az eseteket, de kevés nyom áll a rendelkezésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06