Hagyót megvédte, ahogyan magát is...
Boszorkányperben érzi magát Horváth Éva
A középkori boszorkányperekhez hasonlította a körülötte lévő "felhajtást" Horváth Éva, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes korábbi kommunikációs tanácsadója a Figyelőnek adott, csütörtökön megjelent interjújában. A hetilap tájékoztatása szerint a "beszélgetést" kérdés-válasz formában közölték ugyan, valójában azonban e-mailben kaptak válaszokat a kérdéseikre.
2010.02.25 12:00MTI/ FigyelőHorváth Éva úgy fogalmazott: ha fennmarad a vízen, azért gyanús, ha pedig elsüllyed, akkor azért. Végül is mindegy, mi lett a vége, az inkvizítorok így is, úgy is rásüthették az érintettre: na, ugye megmondtuk, hogy boszorkány - tette hozzá.
A lapnak azt mondta, a rendőrség által vizsgált időszakban, azaz mintegy húsz hónapban a fizetése és egyéb járandóságai - amelyeket a munkaszerződésben foglaltaknak megfelelően munkavállalóként felvett - kevesebb, mint a harmadát teszik ki annak, mint amivel meggyanúsították, azaz összesen megközelítőleg 7 millió forintot. Állítja, hogy ezt tényleges munkavégzésért kapta és ezt az ügyvédei már a bizonyítási eljárás keretében alátámasztották a rendőrségen.
Hangsúlyozta: a BKV a munkaszerződését rendes felmondással, harmincnapos felmondási idővel, létszámleépítésre hivatkozva mondta fel, vagyis munkajogilag nem vállalták a rendkívüli felmondást, ami szerinte igazolja, hogy megdolgozott a pénzéért. Horváth Éva visszautasította, hogy Hagyó Miklós közbenjárt volna az érdekében a BKV-nál. Azt elismerte, hogy főpolgármesteri hivatalba Hagyó Miklós megkeresésére került, de - mint mondta - a munkát a BKV vezetésével történt egyeztetés és engedélyük után vállalta el. Arra a kérdésre, hogy ha szabályos volt a munkaszerződése és nem vett fel horribilis összegeket, akkor miért helyeztek miatta egy sor vezetőt előzetes letartóztatásba, úgy válaszolt: a munkaszerződése miatt senkit nem helyeztek előzetes letartóztatásba, meg sem vádoltak, "csak" meggyanúsítottak.
Hagyó Miklósról azt mondta: mint volt főnökéről nem tud rosszat mondani róla, akkor azt látta benne, hogy "tenni akart, és tett is több mindent az élhetőbb fővárosért". Az interjúban Horváth Éva arról is beszél, hogy a politikai nyomásgyakorlásról és a sajtóban megjelent milliós végkielégítésekről, illetve milliárdos tanácsadói szerződésekről sem tudott.
"Tiszta a lelkiismeretem. Nem tettem semmit, nem követtem el bűncselekményt, és még csak bűnsegédje sem voltam senkinek" - közölte a volt kommunikációs tanácsadó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06