Négy politikus házára dobtak benzines palackot

Elfogták a Molotov-koktélos támadókat?

Több helyszínen több embert fogtak el péntekre virradóan a február elején történt Molotov-koktélos támadásokkal összefüggésben - értesült az MTI bűnüldözési forrásból.

2008.02.22 13:56MTI

A Központi Nyomozó Főügyészség megkérdezett képviselője a távirati iroda telefonon feltett kérdésére semmilyen információt nem adott, mindössze azt közölte, hogy kora délután kér visszahívást. Pénteken hajnalban a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai egy szegedi testvérpár lány és fiú tagjának lakásain tartottak házkutatást - tájékoztatta az MTI-t Tóth László ügyvéd, aki 2007. márciusban egy, az interneten megjelent fenyegető videofelvétel miatt indult ügyben képviselte a fiatalokat.

Délelőtt a testvérpár lány tagja arról tájékoztatta az ügyvédet, hogy egy terrorcselekmény gyanúja miatt indult nyomozás során hallgatják meg tanúként őket. Mivel gyanúsítotti kihallgatásra eddig nem került sor, ügyvédi meghatalmazást még nem kapott ebben az ügyben - mondta Tóth László. Február 8-ra virradóra ismeretlenek három településen - Gödön, Dunaújvárosban és Kunhegyesen - összesen négy szocialista politikus házára dobtak robbanó benzines palackokat.

A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény bűntette miatt rendelt el nyomozást. A főügyészség egyesítette ezeket az ügyeket a Kóka János SZDSZ-elnök és a Hiller István MSZP-alelnök házát ért decemberi támadások miatt indult nyomozásokkal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.