Mesterházy, Regőczi, Zelenák
Kezdeményezték a három legújabb jómadár letartóztatását
A szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére hivatkozva a Fővárosi Főügyészség kezdeményezte Mesterházy Ernő városházi főtanácsadó, Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató-helyettese és Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezető előzetes letartóztatását - tudta meg az MTI péntek délelőtt.
2010.02.05 12:21MTIAz MTI információja szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság a délelőtt folyamán dönt az indítványokról. A Fővárosi Főügyészség ugyancsak kezdeményezte a BKV eddig szökésben lévő informatikai igazgatójának előzetes letartóztatásba helyezését. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta: a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályán folyamatban lévő bűnügyben a Fővárosi Főügyészség pénteken indítványozta Z. Tibor, R. Miklós és M. Ernő előzetes letartóztatásának elrendelését a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírójánál.
Ugyancsak kezdeményezte az ügyészség a "gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés" bűntette miatt indult eljárásban F. Zsolt előzetes letartóztatásának elrendelését - mondta. Hozzátette: az ügyészség álláspontja szerint azért indokolt a kényszerintézkedés elrendelése, mert a gyanúsított a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, valamint fennáll a szökés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye is. A férfit szerdán fogta el a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) "Sólyom" bevetési egysége Szegeden, ahol külsejét elváltoztatva bujkált. Az informatikai igazgatót tavaly december 4-e óta körözték.
"Gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett" vesztegetés bűntettével gyanúsítják, amelynek büntetési tétele 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés. A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV budapesti, Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén aznap, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.
Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetője és Sziebert György előzetes letartóztatásba került. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A rendőrség ezután többször kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban az idézésekre nem jelent meg, mert állítása szerint Ausztriában síelt és közben megbetegedett.
Regőczi Miklóst, a BKV Zrt. volt vezérigazgató-helyettesét, Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt és Mesterházy Ernő városházi főtanácsadót is szerdán vette őrizetbe a rendőrség. Regőczi Miklóst hűtlen kezelés, Zelenák Tibort bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók, akik szerint a volt vezérigazgató-helyettes 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.
Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadót azzal gyanúsítják: szándékosan rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek. Regőczi Miklóst és Zelenák Tibort januárban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjének fiktív foglalkozásával is meggyanúsították. A nyomozók szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06