Előkerült a gyilkos fegyver
Pajszerrel mészárolt a tompai hármasgyilkosság feltételezett gyilkosa
Megtalálták a rendőrök azt az eszközt, amit a gyanú szerint három ember meggyilkolásához is használt a tompai mészárlás feltételezett tettese - értesült a HavariaPress.
2009.11.30 13:43HavariaPressAz már a hétvégén kiderült, hogy a lovastanyán rablógyilkosság történt, időközben a nyomozók megtalálták az áldozatoktól elrabolt értékeket is. Mint ismert, a Bács-Kiskun megyei Tompán november elején gyilkolták meg egy lovastanya tulajdonosát, feleségét és 41 éves lányát. A rendőrök két hét nyomozás után fogták el a feltételezett tettest, egy 29 éves, kelebiai férfit, aki tavasz óta az áldozatok családjánál dolgozott, s a végzetes napon is náluk traktorozott.
A férfi az elfogása után beismerte, hogy ő ölt, de hirtelen felindulásra hivatkozott, a hétvégén azonban - poligráfos kihallgatása után - megtört, és bevallotta, hogy értékszerzési szándékkal ölt. A lemészárolt családtól fél kiló aranyat, 2 és fél millió forintot, valamint 17 ezer eurót rabolt el, s a vallomásában megjelölte az értékek rejtekhelyét is, ahol a nyomozók meg is találták a férfi zsákmányát.
A gyanúsított vallomása alapján ráadásul előkerült az a pajszer is, amelyről a nyomozók azt gyanítják, hogy az lehetett az elkövető gyilkos fegyvere. Az ügyben jelenleg is folyik a helyszínen talált anyagmaradványok, nyomok kiértékelése, és a vallomások pontosítása, különös tekintettel arra hogy a gyanúsított a bűncselekmény indítékáról még nem nyilatkozott egyértelműen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06