Feljelentés az ügyészségre

Két hektárnyi erdőt vágtak ki illegálisan Piliscsabán

Büntetőfeljelentést tett két civil szervezet a Pest megyei főügyésznél természetkárosítás miatt, mert Piliscsaba mellett engedély nélkül kéthektárnyi erdőt irtottak ki - közölte a Piliscsabáért Egyesület elnöke szerdán az MTI-vel.

2008.02.13 14:51MTI

László Erika elmondta: a Levegő Munkacsoporttal közösen fordultak a főügyészséghez, miután egy lakossági bejelentés alapján kiderült a nagy arányú természetkárosítás. Egy magánkézben lévő erdő értékes, 50 és 100 év közötti csertölgyei váltak a pusztítás áldozataivá. Az egyesület úgy tudja, hogy az egyik tulajdonos szállodát, vadászházat szándékozik építeni a kiirtott erdő helyén, ám a beruházáshoz eleve nem kapott hatósági hozzájárulást. Itt ugyanis egy olyan természetvédelmi területről van szó, amely a Budapestet körülvevő ökológiai háló része - tette hozzá.

Tóth Tivadar, Piliscsaba jegyzője az MTI-nek megerősítette: nem adtak ki építési engedélyt, és az illegális erdőirtás ügyében intézkedést kértek a hatósági eljárásra jogosult Fővárosi és Pest Megyei Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságától, ahonnan azt a választ kapták: február 20-án közös bejárást tartanak a területen. Csecserics István, Pest megye főügyész-helyettese arról tájékoztatta az MTI-t, valóban megérkezett a feljelentés, amelyet továbbítottak a hatáskörileg illetékes Budaörsi Városi Ügyészségnek, hogy vizsgálja meg a károkozás körülményeit.

Amennyiben a feljelentés megalapozott és a környezetkárosítás olyan mértékű, amely nem teszi lehetővé az eredeti állapot visszaállítását, úgy akár nyolc év büntetést is kiszabhat a bíróság - jegyezte meg a főügyész-helyettes.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.