Potenciális veszélyhelyzetben voltak a diákok?
Kirendelt diákok a tömegoszlatási gyakorlaton
Az állampolgári jogok biztosa szerint a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója egyrészt megsértette, másrészt korlátozta diákjainak alkotmányos jogait, amikor tavaly szeptemberben engedélyezte, hogy a tanulók részt vegyenek a rendőrség egyik tömegoszlatási gyakorlatán.
2008.02.11 14:07MTIAz iskola igazgatója szerint az ő lelkiismerete tiszta. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyetért az állampolgári jogok országgyűlési biztosának megállapításával - közölte a tárca. A rendőrök azért igényelték a diákok részvételét, hogy gyakorolhassák a fellépést a passzív, majd aktív ellenállást tanúsító tömeggel szemben - áll az esetről készült, s az MTI-hez hétfőn eljuttatott ombudsmani jelentésben. Ebben Szabó Máté rámutatott: a diákok a gyakorlat alatt potenciális veszélyhelyzetben voltak, egyikük könnyebben meg is sérült.
Az iskola igazgatója az ombudsman jelentésére reagálva az MTI-nek azt mondta: tiszta a lelkiismerete, a diákok ugyanis önként és délután, nem pedig - amint a jelentésben áll - tanórán vettek részt a gyakorlaton. Az sem helytálló, hogy a diákok veszélyhelyzetben lettek volna, illetve hogy egyikük könnyebben meg is sérült volna, miként azt az állampolgári jogok biztosa írta - jegyezte meg Horváth Miklós. Mint mondta, azt az ombudsmani érvelést azonban elfogadja, s magára nézve "kötelező érvényűnek" tartja, hogy a jövőben nem csak szóbeli, de írásbeli hozzájárulást is kérnek a diákoktól és a szülőktől a gyakorlatokon való részvételhez.
Az igazgató azt az észrevételt is hasznosnak tartja, hogy a diákokat és a szülőket is tájékoztassák magáról a gyakorlatról és annak következményeiről. Horváth Miklós ezzel az országgyűlési biztos azon kifogásaira reagált, hogy a tanulók tanóra keretében - végső soron nem szabad akaratukból - vettek részt a gyakorlaton, s így nem volt választási lehetőségük, továbbá hogy az iskola nem kérte írásban a szülők véleményét a gyakorlaton való részvételről, s nem is tájékoztatta őket előzetesen erről. "A rendőrségi gyakorlaton, iskolai tanóra keretében közreműködő diákok úgy voltak fizikai és/vagy pszichés bántalmazás veszélyének kitéve, hogy ennek lehetőségéről, esetleges következményeiről sem ők, sem szüleik nem rendelkeztek kellő információkkal" - fogalmazott jelentésében az ombudsman, hozzátéve: ezzel a mulasztással az oktatási intézmény és a rendőrség is visszásságot idézett elő a diákok legalapvetőbb jogaival, a méltósághoz és a testi épséghez való joggal összefüggésben.
A jelentésben megfogalmazott veszélyhelyzetről szólva az igazgató közölte: sem akkor, sem a későbbi beszélgetések alkalmával a diákok részéről nem merült fel, hogy bárki is veszélyben érezte volna magát, az pedig, hogy valaki megsérült volna, "nem bizonyítható". Azzal sem kereste meg senki, hogy a gyakorlaton, amelyen a közbiztonsági fakultációra járó három évfolyam mintegy száz tanulója vett részt, "nem várt" eseménnyel szembesült volna - tette hozzá Horváth Miklós. Szabó Máté az eset kapcsán felhívta Kaposvár polgármesterének és főjegyzőjének figyelmét, tegyenek lépéseket, hogy ilyen ne ismétlődhessen meg. Egyúttal arra kéri az országos rendőrfőkapitányt, vizsgálja meg, hogy a megyei kapitányságok a képzések során külső közreműködőket igénybe vesznek-e, ha igen, az megfelel-e az alkotmányos követelményeknek.
Az ombudsman a Somogy megyei rendőrfőkapitánynál azt is kezdeményezte, hogy a gyakorlatokhoz közreműködőként csak akkor vegyenek igénybe 18 évesnél fiatalabb diákokat, ha ahhoz a szülők írásbeli engedélyét beszerezték. Az oktatási tárca közleményében megerősítette, hogy a közoktatásról szóló törvény védi a tanulók, gyermekek biztonságos környezethez való jogát. A nevelő-oktató munka, a tanulókkal való tanórai foglalkozás pedagógus munkakörben látható el. A szülőnek joga, hogy gyermekét érintő kérdésekről érdemi tájékoztatás kapjon - írta a minisztérium. Az OKM nem ért egyet egyetlen olyan kezdeményezéssel sem, amely során bármilyen szervezet, nonprofit vagy gazdasági társaság, az iskolát "használja" saját feladatai, céljai segítésére, akadályozva ezáltal a nyugodt és biztonságos nevelő-oktató tevékenységet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06