Több millió forint kárt okoztak
Döbbenet: megrendelésre loptak méheket!
Mintegy kétszáz méhkaptárat és méhcsaládot lopott el a tavasz folyamán három Baranya megyei férfi, akiket dombóvári rendőrök fogtak el, további négy embert orgazdasággal gyanúsítanak - hangzott el szerdán Dombóváron, a bűncselekményt ismertető sajtótájékoztatón.
2009.07.15 12:43MTISzíjártó István városi rendőrkapitány elmondta: április 19-e és május 13-a között öt dombóvári méhész kaptárait lopták el. Az adatok egy Baranya megyei elkövetői körre utaltak, a csoport tagjait május 15-én Bonyhád-Börzsönyben érték tetten, miközben 34 kaptárt kíséreltek meg ellopni. A bűncselekmény felderítésében sásdi és szentlőrinci rendőrök segítettek.
A három férfi összesen tizenegy méhész kaptárainak és méhcsaládjainak eltulajdonításával hozható összefüggésbe Tolna és Baranya megyében, ketten jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.
A kár meghaladja a tízmillió forintot - közölte a rendőrkapitány.Hozzátette: a gyanúsítottak vallomása alapján került a rendőrség látókörébe négy ugyancsak Baranya megyei méhész, akik feltűnően alacsony áron vásárolták meg a lopott méheket és kaptárakat. Őket orgazdasággal gyanúsítják.
Szíjártó István tájékoztatása szerint az orgazdák közül volt, aki beismerő vallomást tett, más jóhiszemű vásárlónak tüntette fel magát, és ismerősét kérte meg, hogy igazolja a méhek eredetét.
A kapitányságvezető beszámolt arról, hogy a rendőrök több méhkeretet, kaptárt és méhcsaládot lefoglaltak, a sértettek kártalanítása mégsem egyszerű, mert a méheket járványügyi okból nem célszerű kiadni. A rendőrkapitányság ezért kezdeményezi a gyanúsítottak vagyonának zár alá vételét - húzta alá az alezredes.
Kovács Csaba, a Dombóvári Méhész és Gazda egyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a sorozatos lopások hátterében az állhat, hogy idén jelentősen nőtt a méhcsaládok és a méz ára. Egy méhcsalád jelenleg 25-30 ezer forintba kerül, egy kilogramm jó minőségű akácméz ára pedig eléri a 2000 forintot.
Az egyesület elnöke egy üveg mézzel és szerény pénzjutalommal köszönte meg a felderítésben résztvevő rendőrök munkáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06