Újabb bizonyítási eljárást rendelt el a bíróság
Homályos körülmények a Balla-gyilkosság körül
Felfüggesztette a tárgyalást és azonnali helyszíni bizonyítási eljárást rendelt el hétfőn a Balla Irma-gyilkosságot tárgyaló Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Nagy Antal vezette büntetőtanácsa.
2009.07.13 17:48MTIA debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007 húsvétján brutális körülmények között saját házában gyilkolták meg. Az ügyészség az áldozat fiát, S. Sándort vádolja a gyilkossággal, aki egyéves előzetes letartóztatása után jelenleg szabadlábon védekezik.
A bíróság a hétfőn folytatta D. László pénteken megkezdett tanúmeghallgatását. A jelenleg más ügyben előzetesben lévő férfi - aki segédmunkásként dolgozott néhány napig a gyilkosságot megelőzően a Balla-porta szomszédságában -, gyanúsítotti meghallgatása során három vallomást is tett a Balla-ügyben, de most tanúként nem járult hozzá azok nyilvánosságra hozatalához.
Mindazonáltal hétfőn részletes leírást adott Balla Irma lakásáról, a berendezésekről, ezeket - mint mondta - talicskázás közben az ablakon át látta. Korábbi vélemény szerint azonban az ablak annyira tükröződik, hogy így a férfi nem láthatta a berendezéseket, ezért a bíró elrendelte az azonnali helyszíni bizonyítási eljárást, amelynek idejére a tárgyalást felfüggesztette.
D. László egyébként pontos leírást adott Balla Irma mobiltelefonjának színéről, típusáról is; a készüléket azon az útvonalon találták meg, amelyen a férfi gyalogosan hazajárt az építkezés helyszínéről.
Magyar György, a gyilkossággal vádolt S. Sándor védője a délutáni tárgyaláson D. László tanúvallomására hivatkozva indítványozta a büntetőeljárás felfüggesztését, pótnyomozás, vagy új nyomozás elrendelését. Az ügyvéd "nagyvonalúnak" nevezte a vádiratot, ami szerinte nyomozati és bizonyítási hiányosságokat tartalmaz, s - mint mondta - elfogadhatatlan, hogy védencét másfél éve anyagyilkosként kezelik.
A Nagy Antal vezette büntetőtanács elutasította a védői indítványt. Vádlott és védője fellebbezett a végzés ellen, így annak elbírálása a Debreceni Ítélőtáblára vár.
A bíró a tárgyalást augusztus 31-re elnapolta. Ekkor további tanúmeghallgatásokra kerül sor. A bíróság ismételten tanúként hallgatja meg mások mellett Pósán László országgyűlési képviselőt, a Fidesz debreceni elnökét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06