Meghalt egy munkás az M6-os építésénél
Vizsgálódik a munkavédelem: halálra zúzta a markológép!
Meghalt egy munkás csütörtök reggel az M6-os autópálya építése közben Bátaszék közelében, a balesetet a rendőrség mellett az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) is vizsgálja.
2009.04.16 16:22MTIA rendőrség első, délelőtti tájékoztatása szerint a férfi két munkagép közé szorult, s a helyszínen életét vesztette. A mentőszolgálat autóval és helikopterrel érkezett a helyszínre, ahol többször próbálták újraéleszteni a férfit, sikertelenül.
A kivitelező Magyar Autópálya Koncesszió Zrt. később kiadott közleményében azt írta, hogy a szerencsétlenül járt munkás egy 34 éves férfi. Rakita András, a Mecsek Construction Group főmérnöke a munkaadó cég nevét nem kívánta közölni, azt azonban megerősítette, hogy az áldozat egy kecskeméti alvállalkozó alkalmazásában állt.
Gedeon András, az OMMF szóvivője a baleset körülményeit pontosítva az MTI-nek elmondta: a művezetőként dolgozó férfi egy földmunkagépet szeretett volna megtankolni, miközben járt a gép motorja, és a kezelő is a vezetőfülkében tartózkodott.
A munkagép forgó váza eddig ismeretlen okból elindult, a művezető a lánctalp és a forgóváz közé szorult, így szenvedett halálos sérüléseket. A szóvivő közlése szerint a munkagépkezelőnek az általa irányított járműre nem volt kezelői jogosítványa.
Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a rendőrség közigazgatási eljárás keretében, rendkívüli halál ügyében indított vizsgálatot. Az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly között épülő szakaszán ez a negyedik halálos munkahelyi baleset; 2008-ban egy munkás áramütést szenvedett, egy másik közlekedési baleset áldozata lett, egy dolgozó pedig földomlás következtében vesztette életét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06