Minden parlamenti párt képviselteti magát
Több ezren lehetnek a tatárszentgyörgyi gyilkosság áldozatainak temetésén
Több ezer emberre számít a rendőrség a tatárszentgyörgyi tragédiában egy héttel ezelőtt meggyilkolt 27 éves édesapa és ötéves kisfia keddi temetésén; a Pest megyei településen és a szomszédos falvakban fokozott ellenőrzéseket tartanak - közölte a megyei rendőrség az MTI-vel hétfőn.
2009.03.02 19:07MTIA rendőrség a temetés biztosításában, a parkoltatásban és a közlekedés rendjének betartatásában lát el feladatot. A temetés napjára Ármós Sándor dandártábornok, megyei főkapitány fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el Tatárszentgyörgyön, Dabason, valamint Örkény területén - olvasható a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Az ország különböző pontjairól és a fővárosból több tucatnyi autóbusz indul az egy héttel ezelőtti tragédiában életét veszettek végső búcsúztatására. Országgyűlési képviselők, roma és nem roma közéleti személyiségek, jogvédők a szertartáson való jelenlétükkel kívánnak tiltakozni a romákat ért atrocitások és az erőszak ellen. A két roma áldozatot a 100 Tagú Cigányzenekar kíséri utolsó útjára.
Múlt hétfőre virradóra eddig tisztázatlan körülmények között, feltehetően Molotov-koktéltól gyulladt ki a tatárszentgyörgyi cigánytelep szélén az utca utolsó háza. A tűz elől menekülőkre rálőttek, aminek következtében egy ötéves kisfiú és édesapja vesztette életét, két másik gyerek megsérült.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) saját halottjának tekinti az elhunytakat. Kolompár Orbán OCÖ-elnök arra kérte a politikai pártokat, a helyi kisebbségi önkormányzatokat, valamint a roma és nem roma civil szervezeteket, hogy a temetés napján az együttérzés és a gyász jeleként fekete zászlót tűzzenek ki az épületükre.
Minden parlamenti párt képviselteti magát
Minden parlamenti párt képviselteti magát a tatárszentgyörgyi tragédiában egy héttel ezelőtt meggyilkolt ötéves kisfiú és 27 éves édesapja keddi temetésén.
Az MSZP-től Fogarasiné Deák Valéria, az emberi jogi bizottság szocialista alelnöke, valamint Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, MSZP-s képviselő lett ott a temetésen. A Fideszt Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság elnöke és Farkas Flórián, a Fidesszel szövetséges romaszervezet, a Lungo Drom elnöke képviseli - mondta el az MTI-nek Havasi Bertalan sajtófőnök.
A KDNP-től Lukács Tamás vesz részt a temetésen - közölte Halász Zsusza, a párt szóvivője. Az MDF-től Herényi Károly frakcióvezető, elnök-helyettes, az SZDSZ-től pedig Fodor Gábor pártelnök, Gusztos Péter ügyvivő és Léderer András, az Új Generáció elnöke lesz ott a gyászszertartáson.
A kormányt Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter képviseli. A kormányszóvivő közölte, hogy mivel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Londonban lesz, személyesen kérte fel Szűcs Erikát, hogy vegyen részt a temetésen.
Kapcsolódó írások:
- Helyszíni képek - Nem szándékos gyújtogatás okozta az újabb tatárszentgyörgyi tüzet
- Tatárszentgyörgyi gyilkosság: kedden temetik az áldozatokat
- Kriminológus: Borzalmas helyzetben a rendőrség, hatalmas előnyben a tatárszentgyörgyi elkövetők
- Édesanyja kezei között halt meg a kisfiú Tatárszentgyörgyön
- Tatárszentgyörgyi gyilkosság - Több szakértő véleményére vár az NNI
- Tatárszentgyörgy: hasonló a fegyver mint Nagycsécsen!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
- 6:24 Brutális vihar Európa-szerte - apát és fiát elnyelte a föld
- 22:23 Különös teknőst fogtak Tatabányán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06