A két férfi beleegyezését adta az eljáráshoz
Gyorsított eljárásban adják ki Grazból a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjait
Gyorsított eljárásban adják ki az osztrák hatóságok a Grazban fogva tartott Raffael Sándort és Németh Győzőt, akik alaposan gyanúsíthatók a vasárnap hajnali veszprémi emberölés és súlyos testi sértés bűntettek elkövetésével - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2009.02.14 17:11MTIA két gyanúsítottat pénteken hallgatta meg a grazi bíróság. A sárbogárdi Raffael Sándor és a budapesti Németh Győző beleegyező nyilatkozatot tett arra vonatkozóan, hogy kiadatásukat gyorsított eljárásban foganatosíthassák - hangsúlyozta Beleznay Ágnes, megjegyezve: így akár néhány napon belül már hazakerülhet a két gyanúsított. A sajtóügyeletes a meghallgatásról egyéb részleteket nem közölt.
Amennyiben nem járultak volna hozzá a gyorsított eljáráshoz, akkor 60 napon belül határozott volna a grazi bíróság az átadásukról, majd a kedvező döntést követően 10 napon belül lehetett volna haza szállítani őket. Raffaelt és Némethet még hétfőn menekülés közben fogta el Ausztriában a rendőrség az A2-es autópályán. Bűntársukat, Sztojka Ivánt - aki pénteken hajnalra virradóan éjszaka önként jelentkezett a rendőrségen - szombaton 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a veszprémi bíróság.
A veszprémi Patrióta bárban vasárnap hajnalban egy nagyobb társaság szóváltásba keveredett az MKB Veszprém ott szórakozó kézilabdázóival, majd a kirobbant veszekedésben meggyilkolták Marian Cozmát, a sportklub és a román válogatott kézilabdázóját, két sportoló pedig - a horvát Ivan Pesic kapus és a szerb Zarko Sesum irányító játékos - életveszélyes, illetve súlyos sérüléseket szenvedett.
Kapcsolódó írások:
- Előzetes letartóztatásba helyezték Sztojka Ivánt
- Fájdalmas képek! Eltemették Marian Cozmát!
- Különgéppel utazik Marian Cozma temetésére a veszprémi küldöttség
- Szegeden is elbúcsúztatták Marian Cozmát
- Videó a kézilabdás utolsó perceiről! Visszavonultatják Marian Cozma mezszámát, elbúcsúztak tőle Veszprémben
- Megkéselték az MKB Veszprém kézilabdázóit - Cozma meghalt, Sesum túl van az életveszélyen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06