Nyolc embert vádolnak
Olaszliszkai emberölés - elájult az egyik tanú a tárgyaláson
Elájult az egyik tanú az olaszliszkai emberölés ügyében tartott hétfői tárgyaláson, Miskolcon, miközben a Borsod megyei bíróság meghallgatta és más tanúkkal szembesítette; a férfihez mentőt hívtak, még a bíróság épületében ellátták őt.
2009.01.19 18:08MTIA különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével - részben társtettesként, részben felbujtóként - nyolc embert vádolnak. Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen 2006. október 15-én.
A bűncselekmény előzménye az volt, hogy a férfi autójával elsodort egy út mellett haladó kislányt, aki a vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett. A hétfői tárgyalás első részében a megyei bíróság elutasította azt a szabadlábra helyezési kérelmet, amelyet a másodrendű és az ötödrendű vádlottnak - a kislány apjának és anyjának - az ügyvédje nyújtott be.
A Czibrik Attila vezette bírói tanács szerint ugyanis továbbra is fennáll a vádlottak esetében a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a tanúk befolyásolásának lehetősége. A két vádlott szabadlábra helyezését óvadék ellenében kérelmezték, személyenként 150 ezer forintos díjjal.
Czibrik Attila beszámolt arról, hogy a legutóbbi tárgyaláson lejátszott, titkosan rögzített hangfelvételeken - amelyek egy beszélgetést rögzítenek az elsőrendű és a harmadrendű vádlott között - "félre nem érthető módon" említenek egy Dávid nevű személyt, aki a hangfelvétel alapján szintén tettlegesen részt vett Szögi Lajos bántalmazásában.
Az elsőrendű és a harmadrendű vádlott tagadta mindezt. A tárgyaláson több tanút is meghallgattak és szembesítettek. Az egyik férfi - amikor a bíró azt kérdezte tőle, fél-e valakitől, illetve megfenyegették-e - rosszul lett és elájult. Mentőt hívtak hozzá, de helyben ellátták, nem szállították kórházba.
Czibrik Attila ezután szünetet rendelt el, majd nem sokkal a bíróság épületét egy bombafenyegetés miatt kiürítették, így a 13.00 órára meghirdetett délutáni tárgyalási kezdési időpont csúszott. Az épületet átvizsgálták, de nem találtak bombát.
A bíróság a délutáni tárgyalási szakaszban meghallgatta az igazságügyi elmeorvosi szakértőket, akik szerint a vádlottak nem voltak alkoholos állapotban a bűncselekmény idején és nem is alkoholbetegek, nem lehet tettüket "rövidzárlatként" értékelni, valamint a kóros indulat sem jellemző személyiségükre.
Az olaszliszkai emberölés ügyében indult büntetőper február 11-én folytatódik.
Kapcsolódó írások:
- Házi őrizetben az olaszliszkai ügy egyik vádlottja
- Folytatódott az olaszliszkai emberölés büntetőpere
- Bábuval rekonstruálták az olaszliszkai gyilkosságot
- Képek! A Gój Motorosok is ott lesznek az olaszliszkai szemlén
- Képek a bíróságról! Újabb tanúkat hallgattak meg az olaszliszkai perben
- Ma kezdődik az olaszliszkai tragédia tárgyalása
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06