Egy mentős is megsérült
Lényegesen több munkájuk van a mentőknek
Jelentősen megnőtt a mentők esetszáma az elmúlt órákban az ónos eső miatt; Veszprém megyében egy mentődolgozó is megsérült betegellátás közben - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője szerda kora délután az MTI-vel.
2009.01.14 15:15MTITájékoztatása szerint jellemzően Nyugat- és Dél-Magyarországon lett több dolguk a mentőknek. Voltak olyan területek - például Győr-Moson-Sopron és Csongrád megye -, ahol plusz kocsikat is szolgálatba állítottak, erre a a közlekedés lelassulása miatt is szükség volt.
Budapesten is dolgozik valamennyi mentőkocsi - fűzte hozzá. Hangsúlyozta, a mentőautók is nehezebben mozognak a csúszós utakon, vagyis az egy beteg ellátásához szükséges idő - a kórházba szállítással együtt - meghosszabbodott. Győrfi Pál elmondta: jellemzően elesésből származó végtagtörésekhez, fejsérülésekhez riasztják őket.
Szerencsére súlyos közlekedési balesetről az utóbbi órákban nem érkezett hír - jegyezte meg. A szóvivő beszámolt arról, hogy egy mentődolgozó is megsérült, amikor Veszprém megyében betegellátás közben megcsúszott, elesett, megütötte a fejét, és agyrázkódást szenvedett.
Győrfi Pál kiemelte: nem volt olyan sérült vagy beteg, akit nem tudott volna elérni és ellátni az útviszonyok miatt az OMSZ.