Másokat is tönkre tett - folytatódik a per
Családokat tett tönkre a Fényevő terápiája
A "Fényevő", aki téveszméi miatt halálra éheztette feleségét, és a gyerekének élete is csak egy hajszálon múlott, nem csak saját családjának életét tette tönkre, mint kiderült a mai tárgyaláson.
2008.11.28 17:24HavariaPressA Fővárosi Bíróságon hétfőn kezdődött büntetőper csütörtöki tárgyalási napján megszólaltatott egyik tanú elmondta, hogy egyértelműen a vádlottat teszi felelőssé tönkrement házasságáért.
A tanúként beidézett férfi elmondta, hogy felesége szülés utáni depressziójával fordult 2004 nyarán a vádlotthoz, "energetizálásra" és "csakra-feltöltésre". A kezelések hatására a nő teljesen megváltozott, felhagyott addigi életmódjával, majd összes barátjával és családtagjaival is megszakította kapcsolatát. Karácsony másnapján elköltözött férjétől, magával vitte gyermeküket, majd beadta a válópert.
A tanúként meghallgatott férfi arról is beszélt, hogy egyik ismerőse is hasonlóan járt. Ismerősének felesége is a vádlotthoz járt kezelésre, ő pedig hiába figyelmeztette, hogy nem lesz jó vége a terápiának: a nő évtizedes házasságának vetett véget 2005 márciusában, azóta eltűnt, három éve nincs róla tudomásuk, hol tartózkodik.
A bíróság ma meghallgatta a vádlott lakására kiérkezett rendőrök vallomásait is. A további tárgyalási napokat az elmeorvosi szakértő betegsége miatt előreláthatóan februárig elnapolták. Mint emlékezetes, a III. kerület egyik lakótelepén élő család férfi tagjára és két éves kislányára a végletekig legyengült állapotban találtak rá, élettársán pedig már nem lehetett segíteni.
Az ügyészség azt állapította meg, hogy vallási téveszmés tudathasadásban szenved a férfi, ettől függetlenül vádat emeltek ellene, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet és kiskorú veszélyeztetése miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06